NFL: megoperálták a Super Bowl-győztes irányítót

Vágólapra másolva!
2019.09.24. 12:29
Könyökműtéten esett át Ben Roethlisberger, a tengerentúli amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Pittsburgh Steelers Super Bowl-győztes irányítója.

A 37 éves játékos a szezon második mérkőzésén sérült meg, és az egész idényt ki kell hagynia. A Steelers tájékoztatása szerint Roethlisbergert egy Los Angeles-i kórházban műtötték meg, és hamarosan visszatérhet Pittsburgh-be. A beavatkozásról nem közölt további információkat a csapat, annyi azonban kiderült, hogy nem kellett szalagot pótolni a sérült könyökben, és a következő szezonra tökéletesen felépülhet.

A Steelers másfél héttel ezelőtt hazai pályán 28–26-ra kapott ki a Seattle Seahawks együttesétől úgy, hogy Roethlisberger a félidőig játszott.

Az irányító egész pályafutását a Steelers színeiben töltötte, csapatát háromszor vezette Super Bowlba, 2006-ban és 2009-ben pedig bajnok is lett. Helyét a másodéves Mason Rudolph vette át, akivel a harmadik játékhéten is kikapott a gárda.

Legfrissebb hírek

A Packers élén Super Bowlt nyerő Mike McCarthy a Pittsburgh Steelers új vezetőedzője

Amerikai sportok
2026.01.24. 23:39

Mike Tomlin nem folytatja tovább a Pittsburgh Steelers vezetőedzőjeként – hivatalos

Amerikai sportok
2026.01.13. 20:55

23 pontos negyedik negyeddel a Houston elintézte a Steelerst – videó

Amerikai sportok
2026.01.13. 09:33

„Ha a nénikémnek golyói lennének” – rekordok és csalódások az NFL alapszakaszának végén

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:17

Elképesztő negyedik negyedes végjáték után a Steelers a Ravenst megverve bejutott a rájátszásba – videó

Amerikai sportok
2026.01.05. 05:58

A Steelersnek Garrett megfékezése fontosabb volt a győzelemnél? Erre a playoffja is rámehet

Amerikai sportok
2025.12.30. 14:42

Kikapott a rájátszásért küzdő Steelers, Panthers és a Buccaneers is – videó

Amerikai sportok
2025.12.28. 22:56

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
2025.12.22. 06:11
Ezek is érdekelhetik