Gyász: 39 évesen elhunyt az egyetlen skót NBA-játékos

T. D.T. D.
2020.01.25. 11:24
null
Robert Archibald 1980–2020 (Fotó: AFP)
Mindössze 39 évesen életét vesztette az egykori skót kosárlabda-játékos, Robert Archibald, aki korábban az NBA-ben és több európai csapatban is játszott.


A halálhírről a játékos korábbi csapatai, illetve a Marca és a Sports Illustrated is beszámoltak. Arról, hogy mi okozta a néhai magasbedobó/center halálát, egyelőre nem tudni.

Archibald már Skóciában is kosárlabdázott, középiskolás korában került át az Egyesült Államokba. Sikeres egyetemi évek után a Memphis Grizzlies a 2002-es játékosbörzén választotta ki, a Tennessee állambeli csapaton kívül a Phoenix Sunsban, a Toronto Raptorsban és az Orlando Magicben léphetett pályára a legrangosabb kosárligában. Összesen 44 mérkőzésen szerepelhetett, ezzel ő az első és mindmáig egyetlen skót kosaras, aki lehetőséget kapott az NBA-ben.

Tengerentúli karrierje után spanyol, olasz és ukrán csapatoknál kosárlabdázott, Nagy-Britannia válogatottját a 2012-es olimpián is képviselte. Ezután felhagyott az aktív játékkal, visszavonulása után visszaköltözött az Egyesült Államokba.

Legfrissebb hírek

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
2026.07.02. 18:42

Édesapja halálhírét hozták szóba, dühös lett a kongóiak kapitánya – videó

Foci vb 2026
2026.07.02. 07:35

A kiesés után lemondott Skócia szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
2026.06.28. 02:45

Gyász: elhunyt a Rába ETO válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 22:14

Gyász: elhunyt a tromsői sakkolimpia magyar sikercsapatának szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.06.26. 18:51

Carlo Ancelotti: A meggyőző alakítás volt a célunk

Foci vb 2026
2026.06.25. 03:22

Carlo Ancelotti: Az volt a célunk, hogy jobban játsszunk, mint ahogyan Haiti ellen tettük

Foci vb 2026
2026.06.25. 02:15

Brazília és Marokkó kéz a kézben jut tovább a C-csoportból, Ancelotti csapata nyerte meg a négyest

Foci vb 2026
2026.06.25. 02:04
Ezek is érdekelhetik