NHL: megegyeztek a 45 milliós szerződésben, és eltört a csatár lába

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.29. 07:55
null
Chris Kreider hétfőn új szerződésben állapodott meg a Rangersszel, pénteken pedig lábtörést szenvedett (Fotó: twittter.com/Rangers Report, archív)
Meglehetősen balszerencsés játéknapon van túl a New York Rangers az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), ugyanis a Philadelphia Flyers elleni meccsen 5–2-es vereséget szenvedett, ezzel megszakadt kilencmeccses győzelmi szériája, ráadásul eltört a lábfeje a csapat kulcsemberének, Chris Kreidernek, akivel a napokban állapodtak meg a szerződésének meghosszabbításáról.

 

A New York Rangers a meccs elején Jesper Fast gyors góljával ugyan még vezetett, de az 1–1-es első harmad után a második és a harmadik játékrészben is két-két gólt kapott a Philadelphia Flyers vendégeként, így végül 5–2-es vereséget szenvedett – kilenc győzelem után először kapott ki a Rangers.

Talán még ennél is rosszabb hír a rájátszásért küzdő csapat szurkolói számára, hogy megsérült a kulcsembernek számító, ebben az évadban 63 meccsen 24 gólt és 21 asszisztot jegyző Chris Kreider, akinek az első harmadban egy nagy erejű lövés blokkolása közben eltört a lábfeje. Az biztos, hogy ezzel hosszabb időre harcképtelenné vált, de azt még nem tudni, hogy pontosan mikor térhet vissza. A 28 éves csatárral éppen a héten, hétfőn egyeztek meg egy új, szezononként 6.5 millió, összesen több mint 45 millió dollárt garantáló szerződésben.

Kreider lábtörése

Tyler Castillo on Twitter

Tough break for the Rangers. Chris Kreider fractured his foot blocking this shot https://t.co/9pCOgxlEqK

A Nyugati főcsoportban 4. helyen álló Vegas Golden Knights sorozatban nyolcadszor győzött, ezúttal 4–2-re a Buffalo ellen. A Minnesota a Columbus vendégeként nyert 5–0-ra, a Colorado pedig a Carolina otthonában győzött 3–2-re.

NHL
ALAPSZAKASZ

Carolina Hurricanes–Colorado Avalanche 2–3
Columbus Blue Jackets–Minnesota Wild 0–5
Philadelphia Flyers–New York Rangers 5–2
Vegas Golden Knights–Buffalo Sabres 4–2

 

Legfrissebb hírek

NHL: Roslovic volt a nyerőember, ismét hosszabbításban nyert az Edmonton

Amerikai sportok
22 órája

NHL: a Colorado megszakította az Anaheim nagy sorozatát

Amerikai sportok
2025.11.12. 07:38

NHL: hosszabbítások és gólzáporok játéknapja

Amerikai sportok
2025.11.11. 06:58

NHL: MacKinnon ötpontos meccse, a Colorado legyőzte a Vancouvert

Amerikai sportok
2025.11.10. 08:47

NHL: négyen dupláztak a bajnoki döntős Edmonton ellen

Amerikai sportok
2025.11.09. 07:44

NHL: a chicagói Bedard három gólpasszt adott, majd betalált

Amerikai sportok
2025.11.08. 08:10

NHL: Crosby nyerte a 99. ütközetet Ovecskin ellen

Amerikai sportok
2025.11.07. 07:21

Ovecskin beütötte 900. gólját az NHL-ben, nem is akármilyet

Amerikai sportok
2025.11.06. 09:13
Ezek is érdekelhetik