NFL: elárulta a sztár, őt választották ki a Madden borítójára

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.04.21. 21:08
null
Lamar Jackson lesz a 2021-es Madden borítóján (Fotó: Getty Images)
Lamar Jackson, a Baltimore Ravens irányítója egy videóban elárulta, hogy ő fog szerepelni a Madden NFL-játék 2021-es változatának borítóján.

 

Az előző idény legértékesebb játékosa elmondta, óriási megtiszteltetésnek érzi, hogy a Madden borítójára került, hiszen ez az egyik legjelentősebb elismerés, ami NFL-játékost érhet.

„Gyerekkorom óta álmodtam erről, a Madden összes évfolyamával játszottam, elképesztő, hogy ott lehet a képem a borítóján” – mondta Jackson, akit az sem aggaszt, hogy éveken át balszerencsét hozott a játékosoknak, hogy a borítóra kerültek.

Patrick Mahomes tavaly térdsérülés miatt néhány mérkőzést kihagyott, de visszatért, és bajnok lett a Kansas City Chiefsszel.

„A Madden-átok nem létezik többé. Mahomes bajnok lett, ha ez az átok, akkor én is akarom. Remélem, ez lesz az új trend” – mondta Lamar Jackson.

 


 

Legfrissebb hírek

15 pontos hátrányból felállva Josh Allen és a Bills nyerte az elmúlt két év MVP-jének csatáját

Amerikai sportok
2025.09.08. 05:41

Amerikából jöttem: széteshet a Chiefs? AFC-szezonfelvezető Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.09.06. 12:53

Super Bowl visszavágó, AFC-s rangadók és visszatérések – 13 kihagyhatatlan meccs az NFL alapszakaszából

Amerikai sportok
2025.08.29. 16:30

NFL: Michael Phelps tanítja úszni a Ravens játékosait

Amerikai sportok
2025.08.14. 11:47

Visszavonult minden idők egyik legjobb elkapója, Julio Jones

Amerikai sportok
2025.04.07. 10:01

NFL: rekordösszegért hosszabbít a címvédő Eagles Barkley-val; klasszist enged el a Chiefs – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.05. 16:57

Nem triplázott Lamar Jackson, Josh Allen vitte haza az MVP-trófeát

Amerikai sportok
2025.02.07. 08:15

A hazai pálya januárban jelenti a legnagyobb előnyt az NFL-ben

Amerikai sportok
2025.01.21. 14:51
Ezek is érdekelhetik