NHL: 40 éve játszotta utolsó meccsét „Mr. Hockey″

Vágólapra másolva!
2020.04.06. 18:52
Kereken negyven esztendeje, 1980. április 6-án játszotta utolsó meccsét az észak-amerikai profi hokiliga, az NHL egyik legkiemelkedőbb alakja, a kanadai Gordie Howe, aki 52 évesen hagyott fel a jégkoronggal.

A Hartford Whalers játékosaként lépett jégre 1946-ban indult profi pályafutása mindmáig abszolút NHL-rekordot jelentő 1767. mérkőzésén, amelyen egyszer be is talált és egy gólpasszt is adott. Karrierje utolsó fellépésén, amelyet 5-3-ra nyert meg csapatával volt együttese, a Detroit Red Wings ellen, 801. NHL-alapszakaszos gólját lőtte – ezzel második az örökranglistán – és 1049. asszisztját adta, összesen pedig 1850 ponttal zárta le szereplését a National Hockey League-ben.

Howe rendkívül hosszú és sikerekben gazdag életútjának első állomása a detroiti csapat volt, amellyel 1946 és 1971 között négyszer nyert Stanley-kupát. A többnyire csak Mr. Hockey-ként emlegetett játékos hatszor volt az alapszakasz pontkirálya és ugyancsak hatszor választották meg a bajnoki alapetap MVP-jének, vagyis a legjobb játékosának. Összesen 23 All-Star gálán játszott.

Nyolcvannyolc éves korában, 2016 nyarán halt meg.

Legfrissebb hírek

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
Tegnap, 9:08

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00

NHL: kilencedszer Ovecskiné a Harlamov-trófea

Jégkorong
2025.08.08. 18:01

Film készül Alekszandr Ovecskin pályafutásáról

Amerikai sportok
2025.08.06. 11:16

NHL: Ovecskin vezeti a kereseti listát

Jégkorong
2025.08.04. 20:49

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
2025.08.01. 07:53

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32
Ezek is érdekelhetik