NHL: orosz olimpiai bajnokkal erősítene az Islanders

Vágólapra másolva!
2020.04.13. 10:59
null
New Yorkban folytathatja (Fotó: AFP)
A következő idénytől kész az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt New York Islandershez szerződni Ilja Szorokin, az orosz bázisú KHL egyik legjobb kapusa.

A 24 esztendős Szorokin tengerentúli játékjogát még hat évvel ezelőtt foglalta le az Islanders, azonban inkább maradt a KHL-ben, előbb a Metallurg Novokuznyecknél, majd 2014 decembere óta a CSZKA Moszkvánál. A 2015–2016-os idény óta a kapus mindig meghívót kapott a KHL All Star-gálájára, s tavaly bajnoki címet ünnepelhetett. Szorokin 2018-ban olimpiai bajnok lett, míg 2016-ban, 2017-ben és 2019-ben egyaránt világbajnoki bronzérmes volt hazája válogatottjával.

Most jelezte a CSZKA-nak, hogy nem hosszabbít szerződést, és sajtóértesülések szerint a New York Islandershez tart, de csak a 2020–2021-es NHL-szezonban lehet bevethető, jelenleg – ha a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet letelne – még nem.

Az Islandersnél honfitársa, Szemjon Varlamov és a német Thomas Greiss áll kapusposzton alkalmazásban, de utóbbinak az idény végén lejár a szerződése. Szorokint közeli barátja, az ősi rivális New York Rangers fiatal orosz kapusa, Igor Sesztyorkin is csábítja az NHL-be, elmondása szerint „nagy csatákat” vívhatnának egymással a New York-i rangadókon.

Legfrissebb hírek

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
9 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
Tegnap, 9:10

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
2026.02.03. 07:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21
Ezek is érdekelhetik