WNBA: posztumusz felvették a ligába Kobe Bryant kislányát

MTI MTIMTI MTI
2020.04.18. 16:16
Az észak-amerikai profi női kosárlabda-bajnokság (WNBA) helyi idő szerint pénteki játékosbörzéjén (draft) posztumusz felvették a ligába Kobe Bryant kislányát, Giannát (Gigit).

Rajta kívül Payton Chestert és Alyssa Altobellit is a WNBA tagjai közé választották. A két – Giannához hasonlóan – 13 éves lány ugyancsak életét vesztette abban a januári helikopter-balesetben, amelyben a Los Angeles Lakers korábbi legendás játékosa, Kobe Bryant is elhunyt. A három gyerek mindegyike utánpótlás-bajnokságban kosarazott.Payton Chestert és Alyssa Altobellit is a WNBA tagjai közé választották. A két – Giannához hasonlóan – 13 éves lány ugyancsak életét vesztette abban a januári helikopter-balesetben, amelyben a Los Angeles Lakers korábbi legendás játékosa, Kobe Bryant is elhunyt. A három gyerek mindegyike utánpótlás-bajnokságban kosarazott.

Bryant özvegye videoüzenetében köszönetet mondott a gesztusért, és úgy fogalmazott: lányának valóra vált volna ezzel az álma.

„Minden idők egyik legnagyobb sportolója akart lenni, pontosan úgy, mint az édesapja” – mondta Vanessa Bryant.

Az eseményen egyúttal bejelentették a „Kobe és Gigi Bryant pártfogói díj” megalapítását – az elismerést a jövőben azon személyek vagy csoportok kaphatják meg, akik, illetve amelyek sokat tesznek a leány-kosárlabdaért.

A WNBA draftját eredetileg New Yorkban tartották volna, de a koronavírus-járvány miatt online rendezték meg. A legelőkelőbb helyen Sabrina Ionescu kelt el, őt a New York Liberty választotta ki.

A kiírás szerint május 15-én kezdődne a szezon, a rajtot azonban bizonytalan időre elhalasztották.

Legfrissebb hírek

Laczka Miklós: A felelős gondolkodás áll hozzám közelebb

Kosárlabda
2026.06.26. 09:14

Takács-Kiss Virág: A legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy eljutok idáig

Kosárlabda
2026.06.19. 07:21

Tornagyőzelemmel hangolt a vb-re a magyar női 3x3-as kosárválogatott

Kosárlabda
2026.05.26. 12:06

WNBA: még várni kell Juhász Dorka visszatérésére

Kosárlabda
2026.05.21. 10:49

Női kosárlabda NB I: Rátkai Eszter távozott a bajnok Pécstől, folytatás Szekszárdon

Kosárlabda
2026.05.14. 11:45

Hegedűs Péter visszaépítené a bizalmat Győrben

Kosárlabda
2026.05.12. 10:50

WNBA: Juhász Dorka nélkül szenvedett egypontos vereséget a Minnesota

Amerikai sportok
2026.05.10. 10:22

Studer Ágnes a Pécs bajnoki címéről: „Kivételes csapatunk van”

Kosárlabda
2026.05.08. 11:34
Ezek is érdekelhetik