NHL: június 21-ig zárva lesz az amerikai-kanadai határ

Vágólapra másolva!
2020.05.19. 21:59
null
Bill Dalyék újraindítási terve nagyban függ a határzártól (Fotó: AFP)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vezérkara azt reméli, nem lesz negatív hatással a 2019–2020-as szezon tervezett folytatására, hogy június 21-ig biztosan zárva tartják az amerikai-kanadai határt a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.

 

Bill Daly, az NHL elnök-helyettese kedden elmondta, a két ország között csak az alapvető utazásokat engedik, így elvileg a csapatok nem repülhetnek. Az NHL 31 klubjából hét kanadai.

Donald Trump
amerikai elnök és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök kedden jelentette be, hogy egy hónappal, június 21-ig meghosszabbították a határzárat. Közel egy hónappal ezelőtt Trump arról biztosította a ligák és sportágak képviselőit, hogy a remények szerint mielőbb újra indulhat a sportélet.

Az NHL március 12-én állt le a koronavírus-járvány miatt. A tervek szerint június második felében vagy júliusban lehetne folytatni a küzdelmeket nézők nélkül, nyolc-kilenc helyszínen. Gary Bettman elnök szerint nem jelentene gondot, ha csak kora ősszel fejeznék be a 2019–2020-as idényt, mert a következő évadot akkor is meg tudják tartani, ha az csak decemberben kezdődne. A mostani alapszakaszból még közel egy hónap – csapatonként 11-14 találkozó – van hátra, és utána kezdődne a közel két hónapig tartó rájátszás.

Legfrissebb hírek

NHL: Roslovic volt a nyerőember, ismét hosszabbításban nyert az Edmonton

Amerikai sportok
15 órája

NHL: a Colorado megszakította az Anaheim nagy sorozatát

Amerikai sportok
Tegnap, 7:38

NHL: hosszabbítások és gólzáporok játéknapja

Amerikai sportok
2025.11.11. 06:58

NHL: MacKinnon ötpontos meccse, a Colorado legyőzte a Vancouvert

Amerikai sportok
2025.11.10. 08:47

NHL: négyen dupláztak a bajnoki döntős Edmonton ellen

Amerikai sportok
2025.11.09. 07:44

NHL: a chicagói Bedard három gólpasszt adott, majd betalált

Amerikai sportok
2025.11.08. 08:10

NHL: Crosby nyerte a 99. ütközetet Ovecskin ellen

Amerikai sportok
2025.11.07. 07:21

Ovecskin beütötte 900. gólját az NHL-ben, nem is akármilyet

Amerikai sportok
2025.11.06. 09:13
Ezek is érdekelhetik