NHL: korábban rendezhetik meg a draftot, virtuálisan

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.02. 20:47
Elképzelhető, hogy már június elején, a tervezettnél három héttel korábban megrendezik – mégpedig virtuális módon – az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) amatőr választását, az úgynevezett draftot, amelynek utolsó előzetes listáján Papp Kristóf is szerepel.    

A bajnokság a koronavírus-járvány miatt március 12. óta szünetel, és van rá remény, hogy júniusban edzőtáborba vonulhassanak a csapatok, a hónap végén vagy júliustól pedig folytatódjon a liga. Éppen ezért nem lehetne zökkenőmentesen megtartani az eredeti időpontban, június 26-án és 27-én a választást.

Az ESPN csatornának nyilatkozó Bill Daly, a liga vezető-helyettese szeretné elérni, hogy hozzák előre a draftot, ehhez kéri a háttérben gőzerővel készülő, a játékos-megfigyelői kapacitásukat felpörgető klubok hozzájárulását. Hangsúlyozta: jelenleg a helyzetet nehezíti, hogy az alapszakasz még nem ért véget, és éppen a rájátszásról lemaradó 15 csapat– amelyek kiléte a Detroitot leszámítva nem ismeretes – választhat majd az előkelő helyeken.

Papp Kristóf személyében újra van magyar hokis a draftlistán, őt az Észak-Amerikában játszó fiatalok közül a 125. helyre rangsorolták.

A 18 éves csatár– aki a szezon közben kiadott listán még a 143. helyen állt– a legjobb egyesült államokbeli junior bajnokságban, a USHL-ben szerepel.

Eddig három magyar születésű hokist draftoltak az NHL-be: 1999-ben Gröschl Tamás tengerentúli játékjogát az Edmonton Oilers foglalta le (a 9. körben, összesítve a 256. helyen), 2000-ben Szuper Leventéét a Calgary Flames (4. kör, 116.hely), 2002-ben pedig Vas Jánosét a Dallas Stars (2. kör, 32. hely). Szuper és Vas kapott NHL-es szerződést is, de végül egyikük sem léphetett pályára a világ legerősebb bajnokságában. Csak Szuper volt nevezve NHL-es mérkőzésre, azonban cserekapusként egyszer sem állt be.

A drafton mind a 31 csapatnak alapesetben hét választási lehetősége van– a mennyiség különféle ügyletek révén módosulhat –, így összesen 217 fiatal játékjogát foglalják le.

A profi amerikaifutball-liga, az NFL a múlt héten virtuális módon tartotta meg a draftot, amely rekordnézettséget hozott.

Legfrissebb hírek

NHL: 79 gól a szünet előtt; élen a Colorado, befogták a Carolinát

Amerikai sportok
2025.12.24. 07:42

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
2025.12.23. 07:31

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
2025.12.22. 09:18

Karlsson remeklésével a Canucks sorozatban a negyedik győzelmét aratta az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.12.21. 08:17

NHL: 11 gól Anaheimben, Sherwood-tripla a Canucksban

Amerikai sportok
2025.12.20. 08:48

NHL: McDavid folytatta pazar sorozatát, a pontlista élére ugrott

Amerikai sportok
2025.12.19. 07:20

Sorozatban ötödször nyert a keleten vezető Hurricanes

Amerikai sportok
2025.12.18. 07:35

Történelem az NHL-ben: megvan az első 1000 pontos német!

Jégkorong
2025.12.17. 08:07
Ezek is érdekelhetik