NHL: a csapattal edzett a Philadelphia rák miatt kezelt csatára

MTI MTIMTI MTI
2020.06.24. 09:54
Oskar Lindblom, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Philadelphia Flyers rákos betegséggel kezelt csatára kedden a csapattal edzett.

A 23 éves svéd szélső kiemelte: nagyszerű és szórakoztató érzés volt számára, hogy végre társaival tudott korcsolyázni, de ezzel együtt is nehezen élte meg, hogy még mindig nem tud úgy edzeni, mint régen. Hozzátette: a kezelések végéhez közeledik, így már „látja a fényt az alagút végén".

Ettől függetlenül biztos, hogy a megcsúszott mostani szezonban Lindblom nem lép jégre.

Chuck Fletcher, a Flyers ügyvezetője dicsérte a játékos fizikai állapotát. Kiemelte: kiváló képességeit és az elhivatottságát bizonyítja, hogy ilyen állapotban is 35-40 percet jégen tudott lenni.

A svéd csatár 11 gólnál és 7 gólpassznál járt, amikor decemberben a csontrák egyik fajtáját, a Ewing-szarkómát mutatták ki nála. A találatok számában akkor holtversenyben élen állt a Flyersben.

Az NHL március 12-én állt le a koronavírus-járvány terjedése miatt. A folytatásra 24 csapat készülhet, hét számára befejeződött a szezon. A remények szerint az állva maradt együttesek július 10-én vonulhatnak edzőtáborba, és onnan számolva – ha nem lesz rendkívüli helyzet – közel másfél hónap múlva indulhat a rájátszás. „látja a fényt az alagút végén".

Ettől függetlenül biztos, hogy a megcsúszott mostani szezonban Lindblom nem lép jégre.

Chuck Fletcher, a Flyers ügyvezetője dicsérte a játékos fizikai állapotát. Kiemelte: kiváló képességeit és az elhivatottságát bizonyítja, hogy ilyen állapotban is 35-40 percet jégen tudott lenni.

A svéd csatár 11 gólnál és 7 gólpassznál járt, amikor decemberben a csontrák egyik fajtáját, a Ewing-szarkómát mutatták ki nála. A találatok számában akkor holtversenyben élen állt a Flyersben.

Az NHL március 12-én állt le a koronavírus-járvány terjedése miatt. A folytatásra 24 csapat készülhet, hét számára befejeződött a szezon. A remények szerint az állva maradt együttesek július 10-én vonulhatnak edzőtáborba, és onnan számolva – ha nem lesz rendkívüli helyzet – közel másfél hónap múlva indulhat a rájátszás.

Legfrissebb hírek

NHL: rekordközelben a Carolina kapusa

Amerikai sportok
5 órája

NHL: az 5–4 volt a sláger – a St. Louis idegenben győzött

Amerikai sportok
Tegnap, 13:16

NHL: először triplázott a finn hokis a Florida Panthersben – videók

Amerikai sportok
2026.10.31. 07:34

NHL: a Detroit kitette keretéből az olimpiai bajnok korábbi csapatkapitányt

Amerikai sportok
2026.10.30. 14:00

NHL: óriási feltámadás után kapott ki a Senators

Amerikai sportok
2026.10.30. 09:01

NHL: rekordot döntött az Edmonton csapatkapitánya

Amerikai sportok
2026.10.29. 07:29

NHL: rangadót nyert a Carolina a Boston ellen

Amerikai sportok
2026.10.28. 09:44

Újra van magyar jégkorongozó az NHL előzetes draftlistáján

Amerikai sportok
2026.10.27. 11:08