NFL: brutális csere, a Jets legjobbja a Seahawksban folytatja

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.07.26. 00:29
null
Jamal Adams a Seattle Seahawks játékosa lett (Fotó: Getty Images)
Az NFL-ben szereplő New York Jets elcserélte a sztár safetyt, Jamal Adamst, aki a következő szezont már a Seattle Seahawks csapatában kezdi meg – olvasható az nfl.com oldalán.

 

Adams cseréje várható volt, már korábban beszámoltunk arról, hogy a söprögető elvágyódik a New York-i csapatból. A Jets a legutóbbi holtszezonban is túladott volna legjobb játékosán, akkor nem kapott megfelelő ajánlatot.

Több csapat érdeklődéséről is lehetett hallani, végül a Seattle Seahawks lett a befutó, amely Bradley McDougaldot (szintén safety), egy 2021-es első és harmadik, valamint egy 2022-es első kört adott Adamsért – a Jets még átpasszolt egy 2022-es negyedik körös választást is a Seahawksnak.

Jamal Adamset a Jets a 2017-es draft hatodik helyén választotta ki, a safetyt első három idényében kétszer is beválasztották a Pro Bowlba, egyszer bekerült az All-Pro-keretbe is, egyszer pedig a második számú All-Pro-csapatba.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

NFL 2020, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2020. szeptember 11., 2.20 Kansas City Chiefs–Houston Texans
2020. szeptember 13., 19.00 Atlanta Falcons–Seattle Seahawks
2020. szeptember 13., 19.00 Baltimore Ravens–Cleveland Browns
2020. szeptember 13., 19.00 Buffalo Bills–New York Jets
2020. szeptember 13., 19.00 Carolina Panthers–Las Vegas Raiders
2020. szeptember 13., 19.00 Detroit Lions–Chicago Bears
2020. szeptember 13., 19.00 Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts
2020. szeptember 13., 19.00 Minnesota Vikings–Green Bay Packers
2020. szeptember 13., 19.00 New England Patriots–Miami Dolphins
2020. szeptember 13., 19.00 Washington Football Team–Philadelphia Eagles
2020. szeptember 13., 22.05 Cincinnati Bengals–Los Angeles Chargers
2020. szeptember 13., 22.25 New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers
2020. szeptember 13., 22.25 San Francisco 49ers–Arizona Cardinals
2020. szeptember 14., 2.20 Los Angeles Rams–Dallas Cowboys
2020. szeptember 15., 1.15 New York Giants–Pittsburgh Steelers
2020. szeptember 15., 4.10 Denver Broncos–Tennessee Titans
A TELJES MENETREND ITT!

 

Legfrissebb hírek

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
12 órája

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
Tegnap, 17:27

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

Kupp bosszúja, Payton mohósága, Adams bánata, Vrabel rekordja – sztorik az NFL főcsoportdöntőiből

Amerikai sportok
2026.01.27. 13:48

Újabb izgalmas végjáték után a Seattle a Rams legyőzésével jutott a Super Bowlba – videó

Amerikai sportok
2026.01.26. 04:09

Kezdőirányítója nélkül várja a Denver a New Englandet, jön a Seahawks–Rams dráma harmadik felvonása

Amerikai sportok
2026.01.20. 17:40

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
2026.01.18. 05:43

NFL: a félelmetes védelem újra előlépett – a Seahawks szerezte meg az NFC első kiemelését

Amerikai sportok
2026.01.04. 10:48
Ezek is érdekelhetik