NHL: Bobby Orr szerint Crosby tagja a legjobb ötösnek

Vágólapra másolva!
2020.07.06. 21:22
null
Bobby Orr szerint Sidney Crosby tagja a legjobb ötösnek (Fotó: Getty Images)
Minden idők egyik legjobb hátvédje, Bobby Orr szerint a Pittsburgh Penguins kanadai sztárjának, Sidney Crosbynak helye van az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) történetének legjobb öt játékosa között.

 

Az NHL-ben nyolcszor az év védőjének választott, kétszeres Stanley-kupa-győztes Orr szerint Wayne Gretzky, Mario Lemieux és Gordie Howe mellett ők ketten alkotják a legnagyobb ötöst.

„Bízzanak bennem, Sidney különleges. Biztos vagyok abban, ha megkérdeznénk a többi, listán szereplő hokist, ők is így vélekednének” – mondta a bostoni legenda. – Pályafutása elején jól kezelte a sérüléseit, aztán minden létező trófeát begyűjtött, és olimpiai aranyéremről döntő győztes gólt is ütött.”

A 2005-ös amatőr választáson (draft) első helyen elkelt Crosby 984 alapszakasz-mérkőzésen 1263 pontot (462 gól, 801 gólpassz), 164 rájátszásbeli találkozón pedig 186 pontot (66, 120) gyűjtött. Stanley-kupát háromszor (2009, 2016, 2017), pontkirályi címet kétszer (2007, 2014), gólkirályi címet szintén kétszer (2010, 2017) szerzett, ugyancsak kétszer választották meg a legértékesebb játékosnak (2007, 2014) és a playoff legjobbjának (2016, 2017).

A kanadai válogatottal kétszer nyert aranyérmet olimpián (2010, 2014), és Vancouverben ő lőtte a hirtelen halálban a győzelmet érő találatot az amerikaiak hálójába. A 2015-ös világbajnokságon is diadalmaskodott, így tagja lett az előkelő Tripla Arany Klubnak.

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
1 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik