NHL: a Blue Jackets jutott be utolsóként a playoffba

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.10. 07:37
A Columbus Blue Jackets került utolsóként az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) rájátszásába, miután a párharc utolsó mérkőzésen 3–0-ra nyert a Toronto Maple Leafs ellen a koronavírus-járvány miatt rendezett selejtezőben.

A mindent eldöntő ötödik meccsen a Blue Jackets gyorsan, alig hat perc elteltével vezetést szerzett, ami döntőnek bizonyult. A Maple Leafs ugyanis hiába támadott nagy erőkkel, képtelen volt túljárni Joonas Korpisalo kapus eszén. A finn hálóőr a torontóiak mind a 33 lövését hárította, társai pedig a harmadik harmad közepén újra betaláltak, az utolsó pillanatokban pedig üres kapus góllal zárták le a találkozót és a párharcot.

Közben a konferenciák legjobb négy együttesét felvonultató rangsorolómeccsek is lezárultak. Ezek nyertese nyugaton a Vegas Golden Knights, keleten pedig a Philadelphia Flyers volt, míg a nagy vesztesei a tavalyi nagydöntő résztvevői, a címvédő St. Louis Blues és a Boston Bruins. Utóbbi két gárda egyformán a legjobb mérleggel állt főcsoportjában a koronavírus-járvány miatti szünet előtt, a rangsorolók után viszont mindkét együttes csak a negyedik kiemelést szerezte meg főcsoportjában.

Az NHL alapszakasza március 12-én szakadt félbe a járvány miatt. Augusztustól csak azok a csapatok folytathatták, amelyek a szünet előtt már bekerültek a rájátszásba vagy reális esélyük volt oda bejutni. A talpon maradt 24 együttes két helyszínen, Torontóban és Edmontonban játszott zárt kapuk mögött, teljes elszigeteltségben, hivatalos elnevezéssel „buborékban”.

A Keleti és Nyugati főcsoportok első négy helyezettje rangsoroló körmérkőzéseken vett részt, a fennmaradó nyolc-nyolc csapat pedig három győzelemig tartó selejtezőt vívott, míg ki nem alakult a – helyi idő szerint kedden kezdődő – rájátszás 16 szereplős mezőnye.

NHL, ALAPSZAKASZ – AZ UTOLSÓ SELEJTEZŐKÖR EREDMÉNYE
Toronto Maple Leafs–Columbus Blue Jackets 0–3
A párharcot a Columbus nyerte 3–2-re .

RANGSOROLÓ MÉRKŐZÉSEK
St. Louis Blues–Dallas Stars 2–1 – szétlövés után
Washington Capitals
–Boston Bruins 2–1

A csapatok körmérkőzéseket vívtak.

Legfrissebb hírek

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
Tegnap, 9:08

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00

NHL: kilencedszer Ovecskiné a Harlamov-trófea

Jégkorong
2025.08.08. 18:01

Film készül Alekszandr Ovecskin pályafutásáról

Amerikai sportok
2025.08.06. 11:16

NHL: Ovecskin vezeti a kereseti listát

Jégkorong
2025.08.04. 20:49

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
2025.08.01. 07:53

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32
Ezek is érdekelhetik