NHL: 1993 óta várt siker – az Islanders is főcsoportdöntős

P. K.P. K.
2020.09.06. 07:13
null
Az Islanders kapusa, Thomas Greiss hibátlan teljesítménnyel járult hozzá csapata győzelméhez (Forrás: nhl.com)
Az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokságban (NHL) kialakult a főcsoportdöntők párosítása, miután a New York Islanders az elődöntő hetedik meccsén 4–0-ra győzött a Philadelphia Flyers ellen.

 

A Philadelphia Flyers–New York Islanders csatában a hatodik meccsen csak kétszeri hosszabbításban tudott győzni a Flyers, azonban a továbbjutást eldöntő hetedik összecsapás már nem volt ilyen izgalmas. Az Islanders ugyanis már az első harmadban 2–0-ra vezetett és miután a Flyers a folytatásban sem tudta bevenni a 16 lövést hárító Thomas Greiss kapuját, a New York-iak az egy gólja mellett kettőt elő is készítő Brock Nelson vezérletével 4–0-ra győztek.

Az Islanders 1993 óta először jutott be a Keleti főcsoport döntőjébe, a helyi idő szerint hétfőn kezdődő párharcban a Tampa Bay Lightning lesz az ellenfele. A Nyugati főcsoport döntőjében a Dallas Stars és a Vegas Golden Knights csap össze, az első meccset szeptember 6-án rendezik.

Az NHL alapszakasza március 12-én szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt, a rájátszás augusztus 11-én kezdődött két helyszínen (Torontóban és Edmontonban) zárt kapuk mögött, teljes elszigeteltségben

NHL 2020–2021
RÁJÁTSZÁS, FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐK
KELETI FŐCSOPORT

Philadelphia Flyers–New York Islanders 0–4
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–3, az Islanders javára

Legfrissebb hírek

Nem vesztegette az időt, Szongoth Domán máris Amerikába utazott

Jégkorong
15 órája

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Szongoth Dománt draftolta a Buffalo Sabres!

Amerikai sportok
2026.06.27. 21:18

Hat taggal bővül az NHL Hírességek Csarnoka

Amerikai sportok
2026.06.23. 11:49

Visszavonult a háromszoros Stanley-kupa-győztes Jonathan Toews

Amerikai sportok
2026.06.19. 20:39

NHL: nem tér vissza a Stanley-kupa-döntős Vegas vezetőedzője

Jégkorong
2026.06.16. 19:18

Húsz év után nyert ismét Stanley-kupát a Carolina

Amerikai sportok
2026.06.15. 06:29

NHL: újra nyert, egy lépésre a bajnoki címtől a Carolina

Amerikai sportok
2026.06.12. 05:59
Ezek is érdekelhetik