NHL: a Pittsburgh elcserélte a 2017-es Stanley-kupa-döntő hősét

Vágólapra másolva!
2020.09.25. 12:32
Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Pittsburgh Penguins elcserélte a 2017-es Stanley-kupa-döntő hősét, Patric Hörnqvistet.


A Pingvinek két játékost, a védő Mike Mathesont és a csatár Colton Sceviourt kapták cserébe a Florida Panthers együttesétől a 33 éves támadóért.
A Pingvinek két játékost, a védő Mike Mathesont és a csatár Colton Sceviourt kapták cserébe a Florida Panthers együttesétől a 33 éves támadóért.

„Nehéz döntés volt. Már csak azért is, mert ő volt az első játékos, akit megszereztem a kinevezésem után és óriási szerepet játszott abban, hogy utána kétszer is elhódítottuk a Stanley-kupát. Nagyon hiányozni fog az öltözőből” – mondta Jim Rutherford, a Penguins általános igazgatója, aki már a holt szezon kezdetén jelezte, szeretné megfiatalítani a keretet, miután a pennsylvaniai gárda sorozatban másodszor a vártnál korábban kiesett a rájátszásban.

A 33 éves svéd támadó a Nashville Predators színeiben kezdte NHL-es pályafutását, majd hat idényt töltött a Pingvineknél, ezalatt 2016-ban és 2017-ben is bajnoki címet ünnepelhetett. A második fináléban – éppen a Predators ellen – ő ütötte a bajnoki címet jelentő találatot, amikor a hatodik találkozón 0–0-s állásnál már két perc sem volt hátra a rendes játékidőből.

Hörnqvist pályafutása során 770 alapszakasz-mérkőzésen 238 gólt ütött 242 gólpassz mellett, a legutóbbi szezonban viszont sérülés hátráltatta, így csak 17 találatig jutott, ami a legkevesebb volt 2013 óta. Ötéves, 26.5 millió dolláros szerződéséből még három esztendő hátravan.

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
14 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik