NHL: megvan, mikor tartják meg az idei játékosbörzét

H. K.H. K.
2020.09.11. 19:37
null
Megvan, mikor tartják meg az idei játékosbörzét (Fotó: Getty Images)
Október 6-án és 7-én rendezik meg az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) amatőr játékosválasztását, az úgynevezett draftot, amelyen egy magyar játékos, Papp Kristóf is elkelhet.

 

A liga pénteken jelentette be azt is, hogy a jelenleg Edmontonban folyó rájátszást követően szabadon igazolható játékosok október 9-től köthetnek új szerződést.

A draftot a koronavírus-járvány miatt nem a megszokott módon, egy helyszínen, hanem online rendezik. Az első napon az első körre kerül sor, azaz a 31 csapat – hacsak nem cseréli el a választási jogát – ekkor egy-egy fiatal játékos jogát foglalhatja le, míg október 7-én a többi hat kört tartják.

Eddig három magyar születésű hokist draftoltak az NHL-ben: 1999-ben Gröschl Tamás tengerentúli játékjogát az Edmonton Oilers foglalta le (a 9. körben, összesítve a 256. helyen), 2000-ben Szuper Leventéét a Calgary Flames (4. kör, 116. hely), 2002-ben pedig Vas Jánosét a Dallas Stars (2. kör, 32. hely). Szuper és Vas kapott NHL-es szerződést is, de végül egyikük sem léphetett pályára a világ legerősebb bajnokságában. Csak Szuper volt nevezve NHL-es mérkőzésre, azonban cserekapusként egyszer sem állt be.

A virtuális módon sorra kerülő drafton mind a 31 klubnak alapesetben hét választási lehetősége lesz – a mennyiség különféle ügyletek révén módosulhat –, így összesen 217 ifjú jégkorongozó játékjogát foglalják le. A jelenleg az amerikai egyetemi klubjánál készülő Papp Kristófot az Észak-Amerikában játszók listáján a 125. helyre rangsorolták.

Legfrissebb hírek

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
3 órája

NHL: a Golden Knights előnybe került a Nyugati főcsoport döntőjében

Amerikai sportok
Tegnap, 9:07

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
2026.05.19. 07:03

NHL: nyolc gólt ütött a Montrealnak, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.17. 08:50

NHL: kiütéssel jutott tovább a Vegas, előnyben a Montreal

Amerikai sportok
2026.05.15. 07:58

NHL: háromgólos hátrányból fordított, főcsoportdöntős a Colorado

Amerikai sportok
2026.05.14. 09:00

NHL: hosszabbításban győzött és került előnybe a Vegas, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.13. 07:31

NHL: idegenbeli sikerével a főcsoportdöntő kapujában a Colorado Avalanche

Amerikai sportok
2026.05.12. 07:51
Ezek is érdekelhetik