NHL: simán megverte a Predatorst a bajnoki címvédő

2021.02.02. 10:00
A címvédő Tampa Bay Lightning magabiztosan legyőzte a vendég Nashville Predatorst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) hétfői játéknapján – számolta be róla az MTI.

A Tampában Yanni Gourde két gólt szerzett, míg Steven Stamkos egy góllal és egy gólpasszal járult hozzá a sikerhez. Utóbbi ráadásul klubrekordot is felállított azzal, hogy karrierje 301. pontját könyvelhette el emberelőnyben, megelőzve ezzel a klub örökrangsorának élén Martin St. Louist. A floridai együttes az új szezonban ezzel négy mérkőzés után továbbra is százszázalékos hazai pályán.

A Boston Bruins a legutóbbi hat mérkőzéséből az ötödiket nyerte meg, ezúttal a Washington Capitals otthonában diadalmaskodott. A vendégeknél az idényben először volt eredményes – mindjárt kétszer is – David Pastrnak, a fővárosiaknál pedig a korábbi legendás bostoni játékos, az NHL korelnöke, a 43 éves szlovák Zdeno Chara is betalált.

A játéknap kanadai rangadóján a Montreal Canadiens simán, 6–2-re megverte a Vancouver Canucksot, lezárva ezzel riválisa négymérkőzéses győzelmi sorozatát. A Canadiensben Corey Perry megszerezte pályafutása 800. pontját az NHL-ben.

NHL, ALAPSZAKASZ
Tampa Bay Lightning–Nashville Predators 5–2
Washington Capitals–Boston Bruins 3–5
Winnipeg Jets–Calgary Flames 3–4 – szétlövéssel
New York Rangers–Pittsburgh Penguins 3–1
Montreal Canadiens–Vancouver Canucks 6–2
(MTI)

Legfrissebb hírek

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
8 órája

NHL: a Golden Knights előnybe került a Nyugati főcsoport döntőjében

Amerikai sportok
Tegnap, 9:07

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
2026.05.19. 07:03

NHL: nyolc gólt ütött a Montrealnak, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.17. 08:50

NHL: kiütéssel jutott tovább a Vegas, előnyben a Montreal

Amerikai sportok
2026.05.15. 07:58

NHL: háromgólos hátrányból fordított, főcsoportdöntős a Colorado

Amerikai sportok
2026.05.14. 09:00

NHL: hosszabbításban győzött és került előnybe a Vegas, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.13. 07:31

NHL: idegenbeli sikerével a főcsoportdöntő kapujában a Colorado Avalanche

Amerikai sportok
2026.05.12. 07:51
Ezek is érdekelhetik