NHL: Dallasban is nyert, tovább száguld a ligaelső Lightning

2021.03.24. 11:10
null
Alex Killorn (Tampa Bay) a dallasi kapu előtti húsdarálóban (Fotó: Getty Images)
A címvédő és ligaelső Tampa Bay Lightning 2–1-re nyert a Dallas Stars vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) keddi játéknapján – írja az MTI.

 

A sorozatban öt sikernél járó Tampa Bay Lightning az első harmad után még hátrányban volt, a másodikban viszont Steven Stamkos és Yanni Gourde góljaival fordított, a 2–1-es eredmény pedig már nem változott a folytatásban. Ugyan a Lightning csupán egy góllal nyert, összességében mégis magabiztosan vitte el a két pontot Texasból, a Stars ugyanis szinte végig veszélytelen volt a kapujára, Andrej Vasziljevszkijnek mindössze 16 védést kellett bemutatnia a találkozón. Az orosz kapus sorozatban 12. alkalommal vezette diadalra a csapatát, amikor ő kezdett.

Glendale-ben szakadt meg a Colorado Avalanche hét meccsen át tartó győzelmi sorozata, pedig a harmadik harmad elejéig úgy tűnt, az Arizona Coyotes sem állítja meg a denveri gárda menetelését. Az Avalanche a 45. percben 4–2-re növelte az előnyét, ám négy perccel később a hazaiak már egyenlíteni tudtak. A két csapat között végül a szétlövés döntött, melyben Christian Dvorak találatával a házigazdák nyertek.

A Nashville Predators megőrizte kapuját a góltól köszönhetően finn hálóőre remeklésének. Juuse Saros a vendég Detroit Red Wings mind a 31 lövését hatástalanította, a másik oldalon pedig a Predetors kétszer is betalált.

NHL, ALAPSZAKASZ
Dallas Stars–Tampa Bay Lightning 1–2
Philadelphia Flyers–New Jersey Devils 3–4
Arizona Coyotes–Colorado Avalanche 5–4 – szétlövés után
Chicago Blackhawks–Florida Panthers 3–2
Nashville Predators–Detroit Red Wings 2–0

(MTI)

A Boston Bruins–New York Islanders mérkőzést elhalasztották.

Legfrissebb hírek

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01

NHL: Celebrini rekordszerződést kötött a San Jose Sharksszal

Amerikai sportok
2026.07.29. 22:42

Ovecskin vágya: elérni az ezer alapszakaszgólt az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.07.16. 18:22

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták

Jégkorong
2026.07.16. 09:43

Jégkorong: először tart NHL-es kapusedző tábort magyar fiataloknak

Jégkorong
2026.07.10. 13:25

Leo Carlsson lett az NHL legjobban kereső játékosa

Amerikai sportok
2026.07.10. 08:08

NHL: Ovecskin szeretné bizonyítani, hogy tud még magas színvonalon játszani

Jégkorong
2026.07.09. 15:15

NHL: vállműtét miatt novemberben játszhat újra Connor Bedard

Jégkorong
2026.07.09. 10:07