NHL: harmadszor is 5–2-re nyert a New York Islanders

MTI/H. Á.MTI/H. Á.
2021.03.08. 06:44
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság vasárnap késő este és éjjel lejátszott mérkőzésein a New York Islanders sorozatban ötödik győzelmét aratta, ezúttal a Buffalo Sabres ellen nyert – legutóbbi három alkalommal egyaránt 5–2-re diadalmaskodott. A Florida Panthers védője, Keith Yandle  pályafutása 1000. NHL-meccsén lépett pályára, a Carolina Panthers ellen 4–2-re elvesztett találkozó egyben kihagyás nélkül, sorozatban 890. mérkőzését jelentette az elitligában – ezzel harmadik a vonatkozó örökranglistán.

A vendégek a komolynak tűnő hátrányban nem törtek meg, hanem kereken négy perc alatt egyenlítettek, és még a második harmad vége előtt fordítottak, sőt, a záró játékrészben további két gólt ütöttek. A féltucat Tampa-találatból négy emberelőnyben esett.

A Carolina Hurricanes sorozatban ötödik diadalát aratta, az ütközet két főhőse a rivális Florida Panthers két ex-játékosa, a csatár Vincent Trocheck, valamint a kapus James Reimer volt.

A New York Islandersnek is hasonló győzelmi szériája van összesítésben, s a Buffalo Sabres ellen ebben az idényben már a hatodik alkalommal nyert.

A New Jersey Devils a hajrában szerzett góllal 1-0-ra győzött a Boston Bruins otthonában, ezzel megszakadt az öt vereségből álló sorozata, Scott Wedgewood mind a 40 lövést védte.

NHL
ALAPSZAKASZ

New York Islanders–Buffalo Sabres 5–2
Chicago Blackhawks–Tampa Bay Lightning 3–6
Boston Bruins–New Jersey Devils 0–1
Carolina Hurricanes–Florida Panthers 4–2
Philadelphia Flyers–Washington Capitals 1–3
Pittsburgh Penguins–New York Rangers 5–1
Dallas Stars–Nashville Predators 3–4 – szétlövéssel
Calgary Flames–Ottawa Senators3–4 – szétlövéssel

(MTI)

Legfrissebb hírek

Szongoth Domán úgy érzi, öt nap alatt is rengeteget tanult Buffalóban

Jégkorong
4 perce

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
2026.07.02. 19:52

Szongoth Domán valószínűleg a kanadai juniorbajnokságban folytatja

Jégkorong
2026.07.01. 16:00

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
2026.06.30. 14:38

Nem vesztegette az időt, Szongoth Domán máris Amerikába utazott

Jégkorong
2026.06.29. 14:51

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Szongoth Dománt draftolta a Buffalo Sabres!

Amerikai sportok
2026.06.27. 21:18

Hat taggal bővül az NHL Hírességek Csarnoka

Amerikai sportok
2026.06.23. 11:49
Ezek is érdekelhetik