NHL: sorozatban 16. vereségét szenvedte el a Buffalo

MTI/H. D.MTI/H. D.
2021.03.26. 10:12
null
Sorozatban 16. vereségét szenvedte el a Buffalo Sabres (Fotó: Getty Images)
A Buffalo Sabres egymás után másodszor is veszített a Pittsburgh Penguins otthonában, így már sorozatban 16. vereségnél tart az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) – írja az MTI.

 

A legrosszabb formában lévő együttes a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos protokoll miatt nélkülözte Don Granato vezetőedzőt és segítőjét, Matt Ellist, így Kevyn Adams általános igazgató állt a kispadnál – ez sem segített a csapaton, amely ezúttal gólt sem tudott ütni. A szétlövés 2005-ös bevezetése óta ez a leghosszabb kudarcszéria, a rekordot pedig éppen a Penguins tartja, 2004-ben sorozatban 18-szor maradt alul.

A találkozón az első NHL-meccsén szereplő cseh Radim Zohorna ütötte az első gólt, a hazaiak csapatkapitánya, Sidney Crosby pedig három gólpasszal vette ki a részét a sikerből, így az NHL történetének 36. játékosa, aki elérte az 1300 pontot, a jelenleg aktívak közül pedig a harmadik. A kapus Casey DeSmith 36 védéssel őrizte meg kapuját a góltól, ebben az idényben második hibátlan teljesítményét nyújtotta, 12 napja szintén a Buffalo ellen hajtotta végre ezt a bravúrt.

A csütörtöki játéknapon további két kapus védett makulátlanul: a Minnesota Wildban Cam Talbot 37 lövést hárított a 2019-es bajnok St. Louis Blues ellen 2–0-ra megnyert találkozón, míg a Chicago Blackhawksban Kevin Lankinen 41 védéssel járult hozzá a Florida Panthers 3–0-s legyőzéséhez. A Wild sorozatban 11. találkozóját nyerte meg hazai jégen.

A címvédő Tampa Bay Lightning kapusának, Andrej Vaszilevszkijnek viszont megszakadt a nagy sorozata, ugyanis a Dallas Stars 4–3-ra felülmúlta a floridai csapatot, amely 12 meccs után először kapott ki akkor, amikor az orosz játékos védte a kapuját.

A New York Rangers másodszor is nagyon „megszórta” a Philadelphia Flyerst. Nyolc napja 9–0-ra megverte hazai pályán, ezúttal pedig idegenben 8–3-ra. Mika Zibanejad ahogy akkor, úgy most is három-három góllal és gólpasszal zárt.

A Carolina Hurricanes hosszabbításban 4–3-ra győzött a Columbus Blue Jackets vendégeként, Dougie Hamilton egy előkészítéssel vette ki a részét a sikerből, így már sorozatban 13 meccsen szerzett pontot. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos protokoll miatt egy hét után lépett jégre ismét a Boston Bruins, amely a ráadásban kapott ki 4–3-ra a New York Islanderstől, ráadásul sérülés miatt elvesztette kapusát, Tuukka Raskot.

NHL
ALAPSZAKASZ

Dallas Stars–Tampa Bay Lightning 4–3
Boston Bruins–New York Islanders 3–4 – hosszabbítás után
Philadelphia Flyers–New York Rangers 3–8
Washington Capitals–New Jersey Devils 4–3
Columbus Blue Jackets–Carolina Hurricanes 3–4 – hosszabbítás után
Ottawa Senators–Toronto Maple Leafs 2–3 – hosszabbítás után
Pittsburgh Penguins–Buffalo Sabres 4–0
Colorado Avalanche–Vegas Golden Knights 5–1
Minnesota Wild–St. Louis Blues 2–0
Chicago Blackhawks–Florida Panthers 3–0
Nashville Predators–Detroit Red Wings 7–1

(MTI)

Legfrissebb hírek

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
11 órája

NHL: a Golden Knights előnybe került a Nyugati főcsoport döntőjében

Amerikai sportok
Tegnap, 9:07

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
2026.05.19. 07:03

NHL: nyolc gólt ütött a Montrealnak, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.17. 08:50

NHL: kiütéssel jutott tovább a Vegas, előnyben a Montreal

Amerikai sportok
2026.05.15. 07:58

NHL: háromgólos hátrányból fordított, főcsoportdöntős a Colorado

Amerikai sportok
2026.05.14. 09:00

NHL: hosszabbításban győzött és került előnybe a Vegas, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.13. 07:31

NHL: idegenbeli sikerével a főcsoportdöntő kapujában a Colorado Avalanche

Amerikai sportok
2026.05.12. 07:51
Ezek is érdekelhetik