NHL: Crosby vezetésével nyert a Pittsburgh Philadelphiában

2021.05.05. 11:51
null
Sidney Crosby vezetésével nyert a Pittsburgh (Fotó: Getty Images)
A Pittsburgh Penguins a két gólt ütő és egy gólpasszt adó Sidney Crosby vezérletével 7–3-ra legyőzte vendégként a Philadelphia Flyerst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján, ezzel az élen maradt a keleti divízióban.

A két csapat hétfőn is találkozott egymással, akkor hasonlóan gólzáporos mérkőzésen szinte fordított eredmény, 7–2-es Flyers-siker született.

A Vancouver Canucks vendégeként 4–1-es diadalt arató Edmonton Oilersben a csapatkapitány Connor McDavid továbbra is esélyes arra, hogy 100 pontos szezont hozzon össze, annak ellenére, hogy csak 56 mérkőzésből áll az idei alapszakasz. A center ezúttal két gólpasszt adott és 93 ponttal áll (31 gól és 62 gólpassz) öt találkozóval a zárás előtt.

A Carolina Hurricanes a Chicago Blackhawks 6–3-as legyőzésével sorozatban a 12. mérkőzésén szerzett pontot, ez a második leghosszabb széria ebben a szezonban a Colorado 15-ös menetelése mögött. A Hurricanesben Sebastian Aho egymás után a kilencedik összecsapáson iratkozott fel a pontszerzők közé – ez a jelenlegi leghosszabb aktív sorozat az NHL-ben –, de bombaformában játszik az orosz Andrej Szvecsnyikov is, aki ezúttal két gólt ütött és egy gólpasszt adott.

NHL, ALAPSZAKASZ
Philadelphia Flyers–Pittsburgh Penguins 3–7
Vancouver Canucks–Edmonton Oilers 1–4
Carolina Hurricanes–Chicago Blackhawks 6–3
Buffalo Sabres–New York Islanders 4–3 – szétlövéssel
New Jersey Devils–Boston Bruins 4–3 – hosszabbítás után

Legfrissebb hírek

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
14 órája

NHL: a Golden Knights előnybe került a Nyugati főcsoport döntőjében

Amerikai sportok
Tegnap, 9:07

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
2026.05.19. 07:03

NHL: nyolc gólt ütött a Montrealnak, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.17. 08:50

NHL: kiütéssel jutott tovább a Vegas, előnyben a Montreal

Amerikai sportok
2026.05.15. 07:58

NHL: háromgólos hátrányból fordított, főcsoportdöntős a Colorado

Amerikai sportok
2026.05.14. 09:00

Jégkorong-vb: Crosby is tagja lesz a kanadai válogatottnak

Jégkorong
2026.05.13. 09:05

NHL: hosszabbításban győzött és került előnybe a Vegas, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.13. 07:31
Ezek is érdekelhetik