NHL: győzelmével életben tartotta reményeit a Calgary

Vágólapra másolva!
2021.05.10. 09:01
null
Calgary-gólöröm az Ottawa ellen (Fotó: Getty Images)
A Calgary Flames 6–1-re legyőzte a vendég Ottawa Senatorst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vasárnapi játéknapján, és ezzel életben tartotta reményeit a rájátszásra – írja az MTI.

 

 

A hazaiak mind a hat találatát más ütötte, közülük Matthew Tkachuk és Johnny Gaudreau kétszer az előkészítésben is jeleskedett. A kapus Jacob Markström pedig 20 lövésből 19-et hárított. A Calgary a mostani siker ellenére a kiesés szélén táncol, ugyanis a rájátszás utolsó kiadó helyéért mind a négy hátralévő mérkőzését meg kell nyernie, a rivális Montreal Canadiensnek pedig mindkettőt el kell veszítenie a rendes játékidőben.

A vasárnapi másik összecsapáson a Chicago Blackhawks jórészt Alex DeBrincat duplájának köszönhetően múlta felül 4–2-re a Dallas Starst. Az amerikai támadó idénybeli 31. találatával feljött a góllövőlista harmadik helyére. Patrick Kane két gólpasszal vette ki a részét a sikerből, így a pontlistán ötödik, az előkészítésekben pedig második helyen áll. A chicagói kapus, Kevin Lankinen 37 lövést védett.

NHL, ALAPSZAKASZ
Calgary Flames–Ottawa Senators 6–1
Chicago Blachhawks–Dallas Stars 4–2

(MTI)

Legfrissebb hírek

NHL: 11 gól Anaheimben, Sherwood-tripla a Canucksban

Amerikai sportok
20 órája

NHL: McDavid folytatta pazar sorozatát, a pontlista élére ugrott

Amerikai sportok
2025.12.19. 07:20

Sorozatban ötödször nyert a keleten vezető Hurricanes

Amerikai sportok
2025.12.18. 07:35

Történelem az NHL-ben: megvan az első 1000 pontos német!

Jégkorong
2025.12.17. 08:07

NHL: a címvédő Florida idegenben öt gólt vágott a Tampának

Amerikai sportok
2025.12.16. 06:31

NHL: a hosszabbítást nem a Pittsburghnek találták ki

Amerikai sportok
2025.12.15. 08:19

NHL: másfél harmaddal a vége előtt még négygólos hátrányban volt, mégis nyert a Sharks

Amerikai sportok
2025.12.14. 11:24

NHL: rangadót nyert a Blues; megszakította rossz sorozatát a Mammoth

Amerikai sportok
2025.12.13. 08:39
Ezek is érdekelhetik