NHL: hosszabbításban győzött a Colorado a Vegas ellen

Vágólapra másolva!
2021.06.03. 08:23
Címkék
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásának csütörtökre virradóra lejátszott mérkőzésein a Colorado Avalanche hosszabbításban legyőzte a Vegas Golden Knightsot, míg a Montreal Canadiens a Winnipeg Jets ellen diadalmaskodott – közölte az MTI.

Az alapszakaszgyőztes Colorado Avalanche a második hazai mérkőzését is megnyerte a Vegas Golden Knights ellen, ezzel 2–0-ra vezet az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában, a Nyugati csoport második fordulós párharcában.

Újabb sikerével a denveri együttes továbbra is százszázalékos a rájátszásban, ugyanis az első körben „kisöpörte” a 2019-ben bajnok St. Louis Bluest. A Vegas elleni párharc második felvonásán azonban már jóval jobban meg kellett izzadnia, mint eddig bármikor. Az Avalanche előző öt meccsének mindegyikét legalább háromgólos különbséggel nyerte, most viszont hosszabbításra kényszerült, miután a nevadai együttes a rendes játékidőben kétszer is egyenlíteni tudott. A ráadásban aztán Mikko Rantanen emberelőnyös gólja döntött.

Az előző körből ugyancsak söpréssel továbblépő Winnipeg Jets viszont nem tudta folytatni jó sorozatát az északi csoport második fordulójában, mivel otthon kikapott a Montreal Canadienstől. A vendégek bő öt perc után 2-0-s előnyre tettek szert, a folytatásban hiába zárkózott fel háromszor is egy gólra a hazai gárda, a Montrealnak mindig volt válasza, hogy visszaállítsa az eredeti különbséget.

NHL, RÁJÁTSZÁS
Nyugati csoport, 2. forduló, 2. mérkőzés

Colorado Avalanche–Vegas Golden Knights 3–2 – hosszabbítás után
A párharc állása: 2–0 a Colorado Avalanche javára.

Északi csoport, 2. forduló, 1. mérkőzés
Winnipeg Jets–Montreal Canadiens 3–5
A párharc állása: 1–0 a Montreal javára.

(MTI)

Legfrissebb hírek

NHL: Szorokin lehúzta a rolót Edmontonban

Amerikai sportok
22 órája

NHL: ezúttal nyolc gólt kapott a negatív spirálban levő Rangers

Amerikai sportok
2026.01.15. 07:31

NHL: győzött reaktivált vezetőedzőjével a Columbus

Amerikai sportok
2026.01.14. 09:04

Milánó-Cortina 2026: az NHL szerint jó volt a hokicsarnok próbája

Téli sportok
2026.01.13. 17:59

NHL: Nylander hosszabbításban döntött, Kucserov sorozatban kilencedik meccsén brillírozott

Amerikai sportok
2026.01.13. 08:59

NHL: kapusbravúr Bostonban, hosszabbítás Salt Lake Cityben, kiütés San Joséban

Amerikai sportok
2026.01.12. 07:48

NHL: tíz (!) gólt rámolt be a Rangers kapujába a Bruins

Amerikai sportok
2026.01.11. 09:02

NHL: Scheifele vezérletével tört meg a Jets rossz sorozata, a Capitals és a Mammoth is simán nyert

Amerikai sportok
2026.01.10. 09:24
Ezek is érdekelhetik