NHL: az előző idény játékosainak harmada Európából érkezett

V. J.V. J.
2021.07.23. 21:22
null
A Nashville Predators svéd játékosa, Filip Forsberg (Fotó: Getty Images)
Európából érkezett az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 2020–2021-es idényében pályára lépett játékosok harmada – derül ki a nemzetközi sportági szövetség (IIHF) statisztikáiból.

 

A nemzetközi szövetség (IIHF) kimutatása alapján az elmúlt szezonban 1011 hokis lépett jégre a világ legerősebb bajnokságában, ebből 433 kanadai, 282 amerikai, a többi – egy ausztrál születésű játékos kivételével – európai. Az öreg földrészről a svédek a listavezetők 98 játékossal, igaz, egy évvel ezelőtt még 113-an voltak. A finnek egy idény alatt 50-ről 60-ra emelték a létszámukat, az oroszok most 52-en voltak, ám például az 1999–2000-es kiírásban még 71 hokist adtak. A csehek létszáma is apadt, idén 34-en játszottak az NHL-ben, míg a 2002–2003-as idényben 80-an.

A svájciaknak sorozatban nyolcadik évben van két számjegyű „jelenésük”, idén 12-en voltak. A szlovákoknak úgy van 10 hokisuk, hogy az 1996–1997-es idény óta ez a legalacsonyabb számuk. A németek emelkedtek, 9-en jutottak szóhoz. A dánoknak 8, a letteknek 4, a franciáknak 3, a fehéroroszoknak 2, az ausztráloknak, az osztrákoknak, a norvégoknak és a szlovénoknak 1-1 NHL-es hokisuk volt a 2020–2021-es évadban. A lett és a francia válogatott – akárcsak az olasz – augusztus végén Rigában olimpiai selejtezős ellenfele lesz a magyaroknak.

A 295-ös európai létszám minden idők harmadik legmagasabb mutatója, a rekordot a 2019–2020-as szezon tartja 305-tel, míg a 2003–2004-es kiírásban kereken 300-an jöttek.

Az elmúlt szezonban 121 újoncot avattak, ebből 39 volt európai (32.2%), ebből 12 orosz, 9 finn, 5-5 svéd és cseh. Kanada 48, az Egyesült Államok 34 újoncot adott. A 2019– 2020-as szezonban 118 újoncból 56 volt európai (47.5%), ez az eddigi rekord.

(MTI)

Legfrissebb hírek

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
19 órája

NHL: a Golden Knights előnybe került a Nyugati főcsoport döntőjében

Amerikai sportok
2026.05.21. 09:07

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
2026.05.19. 07:03

NHL: nyolc gólt ütött a Montrealnak, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.17. 08:50

NHL: kiütéssel jutott tovább a Vegas, előnyben a Montreal

Amerikai sportok
2026.05.15. 07:58

NHL: háromgólos hátrányból fordított, főcsoportdöntős a Colorado

Amerikai sportok
2026.05.14. 09:00

NHL: hosszabbításban győzött és került előnybe a Vegas, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.13. 07:31

NHL: idegenbeli sikerével a főcsoportdöntő kapujában a Colorado Avalanche

Amerikai sportok
2026.05.12. 07:51
Ezek is érdekelhetik