NHL: a Florida nyolc évvel hosszabbított finn centerrel

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2021.10.09. 11:27
null
Barkov új szerződést kapott Floridában (Fotó: AFP)
A finn Aleksander Barkovval nyolc évre szóló, 80 millió dolláros (24.88 milliárd forintos) szerződést kötött az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Florida Panthers.

A 26 éves, olimpiai bronzérmes center 2013 óta játszik az együttesben, amelynek 2018 óta a csapatkapitánya, a pályán és azon kívül is az egyik vezéralakja. Legutóbbi szerződését 2016-ban kötötte, a hatéves, 35.4 millió dolláros megállapodás jövő nyáron járt volna le, amelynek hosszabbítását és új feltételeit pénteken jelentették be.

A klubcsúcsot eddig az orosz kapus, Szergej Bobrovszkij 2019-ben kötött, hét évre szóló, 70 millió dolláros szerződése jelentette.

Barkov lesz a 12. aktív hokis a ligában, akinek legalább 80 millió dolláros szerződése van.

A finn klasszis 181 gólt szerzett már a Panthersben, és csupán hét találattal van lemaradva a klub eddigi legeredményesebb játékosától, honfitársától, Olli Jokinentől. A pontokat és az asszisztokat illetően pedig csak 28 éves csapattársa, a kanadai Jonathan Huberdeau előzi meg.

Legfrissebb hírek

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01

NHL: Celebrini rekordszerződést kötött a San Jose Sharksszal

Amerikai sportok
2026.07.29. 22:42

Ovecskin vágya: elérni az ezer alapszakaszgólt az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.07.16. 18:22

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták

Jégkorong
2026.07.16. 09:43

Jégkorong: először tart NHL-es kapusedző tábort magyar fiataloknak

Jégkorong
2026.07.10. 13:25

Leo Carlsson lett az NHL legjobban kereső játékosa

Amerikai sportok
2026.07.10. 08:08

NHL: Ovecskin szeretné bizonyítani, hogy tud még magas színvonalon játszani

Jégkorong
2026.07.09. 15:15

NHL: vállműtét miatt novemberben játszhat újra Connor Bedard

Jégkorong
2026.07.09. 10:07