NHL: hatodik mérkőzését is megnyerte a Hurricanes

2021.10.29. 08:48
null
Ismét győzött a Hurricanes (Fotó: Getty Images)
A Carolina Hurricanes a  hatodik mérkőzését is megnyerte az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 2021–2022-es idényében: a csütörtöki játéknapon 3–0-ra győzte le a vendég Boston Bruinst – írja az MTI.

A dán kapus, Frederik Andersen 33 védést bemutatva zárt kapott gól nélkül a Hurricanesben. A Carolina számára a 6/0-s idénykezdet klubcsúcsot jelent, a korábbi 5/0-t a 2019–2020-as szezon elején érték el.

A Winnipeg Jets három vereséggel indította a szezont, de jelenleg már sorozatban négy győzelemnél jár, ezúttal a Los Angeles Kings vendégeként nyert 3–2-re. Utóbbi gárda győzelemmel nyitott az idényben, a mostani viszont már a hatodik veresége volt zsinórban.

A címvédő Tampa Bay Lightningnek hazai jégen negyedik próbálkozásra összejött az első győzelem, az együttes az Arizona Coyotes ellen nyert 5–1-re.

Jacob Markström 45 védéssel és hibátlan mutatóval döntő érdemeket szerzett a Calgary Flames győzelmében, amely 4–0-ra nyert a Pittsburgh Penguins vendégeként. A 31 éves svéd kapusnak ez volt pályafutása tizedik shutoutja a ligában, a mostani szezonban a második.

A Montreal kapujában Jake Allen 45 védéssel zárt hibátlanul – NHL-pályafutása során 22. alkalommal nem kapott gólt –, miközben a Canadiens 4–0-ra nyert a San Jose vendégeként. A montreali együttes legutóbb 1999-ben nyert a Sharks otthonában kapott gól nélkül.

A svéd Rasmus Asplund a második gólját 64:16-nál szerezte, ezzel a Buffalo Sabres 4–3-ra bizonyult jobbnak az Anaheim Ducks otthonában.

NHL, ALAPSZAKASZ
Carolina Hurricanes–Boston Bruins 3–0
Pittsburgh Penguins–Calgary Flames 0–4
Tampa Bay Lightning–Arizona Coyotes 5–1
St. Louis Blues–Colorado Avalanche 3–4
Anaheim Ducks–Buffalo Sabres 3–4 – hosszabbítás után
Seattle Kraken–Minnesota Wild 4–1
Vancouver Canucks–Philadelphia Flyers 1–2
Los Angeles Kings–Winnipeg Jets 2–3
San Jose Sharks–Montreal Canadiens 0–4

Legfrissebb hírek

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
21 órája

NHL: a Golden Knights előnybe került a Nyugati főcsoport döntőjében

Amerikai sportok
2026.05.21. 09:07

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
2026.05.19. 07:03

NHL: nyolc gólt ütött a Montrealnak, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.17. 08:50

NHL: kiütéssel jutott tovább a Vegas, előnyben a Montreal

Amerikai sportok
2026.05.15. 07:58

NHL: háromgólos hátrányból fordított, főcsoportdöntős a Colorado

Amerikai sportok
2026.05.14. 09:00

NHL: hosszabbításban győzött és került előnybe a Vegas, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.13. 07:31

NHL: idegenbeli sikerével a főcsoportdöntő kapujában a Colorado Avalanche

Amerikai sportok
2026.05.12. 07:51
Ezek is érdekelhetik