NHL: az Anaheim sem állította meg a Vancouver szárnyalását

2021.12.30. 08:54
null
Győzött a Washington (Fotó: Getty Images)
A Vancouver Canucks immár hét találkozó óta veretlen az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), amelynek szerdai játéknapján Anaheimben győzött hosszabbításban – írja az MTI.


A Vancouver kispadján bő három hete bemutatkozó Bruce Boudreau irányításával továbbra is veretlen az együttes, ezzel Geoff Ward (2019–202020, Calgary) és Jacques Lemaire (1993–1994, New Jersey) után ő a harmadik az NHL történetében, aki hetes győzelmi szériával debütál új csapatánál. Érdekesség, hogy Boudreau 2011 és 2016 között a most legyőzött Ducks trénere volt.

Hatmeccses nyeretlenségi szériát zárt le a New Jersey, amely a Buffalo Sabres vendégeként győzött. A New York Rangers felett diadalmaskodó Florida három vesztes meccs után ünnepelhetett ismét.

Sorozatban megnyert hét találkozó után Washingtonban maradt alul a Nashville, a Predators 2016 márciusa – és az azóta egymást követően bezsebelt nyolc győzelem – után hajtott fejet újra fővárosi riválisa előtt.

Mindeközben a liga úgy határozott, hogy az amerikai futball (NFL) és a kosárlabda (NBA) pontvadászatához hasonlóan csökkenti a karanténban töltendő időt azon játékosok számára, akiknek pozitív a koronavírustesztjük, ám nincsenek tüneteik. A továbbiakban ezeknek a hokisoknak tíz helyett csupán öt napot kell elkülönítve tölteniük, további öt napig pedig kötelező maszkviselés vár rájuk.

A helyzetet ugyanakkor bonyolítja, hogy az NHL-ben hét kanadai együttes szerepel, ahol szigorúbbak az előírások. A pandémia nyomán a játéknapra tervezett 11 találkozóból hatot tudtak megrendezni.

NHL
ALAPSZAKASZ

Buffalo Sabres–New Jersey Devils 3–4
Florida Panthers–New York Rangers 4–3
Washington Capitals–Nashville Predators 5–3
St. Louis Blues–Edmonton Oilers 4–2
Seattle Kraken–Philadelphia Flyers 2–3 – hosszabbítás után
Anaheim Ducks–Vancouver Canucks 1–2 – hosszabbítás után


Legfrissebb hírek

NHL: óriásit hajrázott a Vegas, már kettővel vezet a nyugati döntőben

Amerikai sportok
2 órája

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
Tegnap, 7:01

NHL: a Golden Knights előnybe került a Nyugati főcsoport döntőjében

Amerikai sportok
2026.05.21. 09:07

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
2026.05.19. 07:03

NHL: nyolc gólt ütött a Montrealnak, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.17. 08:50

NHL: kiütéssel jutott tovább a Vegas, előnyben a Montreal

Amerikai sportok
2026.05.15. 07:58

NHL: háromgólos hátrányból fordított, főcsoportdöntős a Colorado

Amerikai sportok
2026.05.14. 09:00

NHL: hosszabbításban győzött és került előnybe a Vegas, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.13. 07:31
Ezek is érdekelhetik