NHL: a New York Rangers lelépte a címvédő Tampa Bayt

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.06.02. 08:48
null
Filip Chytil duplázott a Tampa ellen (Fotó: Getty Images)
A New York Rangers otthon 6–2-re lelépte a címvédő Tampa Bay Lightningot az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Keleti főcsoportjának döntőjében, az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc első, szerdai felvonásán – írja az MTI.


A Rangers az első és a második harmad elején is egygólos vezetést szerzett, de a vendégcsapat röviddel később egyenlített. Filip Chytil duplájával aztán a második felvonást már kétgólos előnnyel zárta a házigazda együttes, amely előnyét tovább növelte a záró harmad elején. Az összecsapás végjátékában parázs jelenet alakult ki, melynek lezárásaként öt-öt játékos kapott büntetést.

Chytil az alapszakaszban 67 mérkőzésen nyolc gólig jutott, a rájátszásban 15 találkozót követően már hétnél jár.

A Nyugati főcsoport döntőjében a Colorado Avalanche 1–0-ra vezet, miután kedden 8–6-ra legyőzte a vendég Edmonton Oilerst.

A HATODIK HAZAI GÓL


 

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
New York Rangers–Tampa Bay Lightning 6–2
(1–1, 3–1, 2–0)

A NYUGATI FŐCSOPORTDÖNTŐ PROGRAMJA
Május 31.: Colorado Avalanche–Edmonton Oilers 8–6
Június 2.: Colorado Avalanche–Edmonton Oilers
Június 4.: Edmonton Oilers–Colorado Avalanche
Június 6.: Edmonton Oilers–Colorado Avalanche
Június 8.: Colorado Avalanche–Edmonton Oilers (ha szükséges)
Június 10.: Edmonton Oilers–Colorado Avalanche (ha szükséges)
Június 12.: Colorado Avalanche–Edmonton Oilers (ha szükséges)
Az összesített állás: 1:0 a Colorado javára

A KELETI FŐCSOPORTDÖNTŐ PROGRAMJA
Június 1.:
New York Rangers–Tampa Bay Lightning 6–2
Június 3.: New York Rangers–Tampa Bay Lightning
Június 5.: Tampa Bay Lightning–New York Rangers
Június 7.: Tampa Bay Lightning–New York Rangers
Június 9.: New York Rangers–Tampa Bay Lightning (ha szükséges)
Június 11.: Tampa Bay Lightning–New York Rangers (ha szükséges)
Június 14.: New York Rangers–Tampa Bay Lightning (ha szükséges)
Az összesített állás: 1:0 a New York Rangers javára

 

Legfrissebb hírek

NHL: tíz (!) gólt rámolt be a Rangers kapujába a Bruins

Amerikai sportok
19 órája

NHL: Scheifele vezérletével tört meg a Jets rossz sorozata, a Capitals és a Mammoth is simán nyert

Amerikai sportok
2026.01.10. 09:24

NHL: hat gólt kapott Montrealban a címvédő Florida

Amerikai sportok
2026.01.09. 08:44

Elhunyt Glenn Hall, az NHL kapuslegendája

Amerikai sportok
2026.01.08. 08:48

NHL: a Chicago tíz gólt hozó meccsen győzte le a St. Louist

Amerikai sportok
2026.01.08. 07:25

NHL: az Islanders kilenc gólig meg sem állt a Devils ellen

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:51

Sourdif és Ovecskin vezérletével tartott „kacsavadászatot” a Capitals, otthon kapott ki a Rangers

Amerikai sportok
2026.01.06. 08:03

NHL: tíz győzelem után kapott ki újra a Colorado

Amerikai sportok
2026.01.05. 07:35
Ezek is érdekelhetik