NFL: feljelentette a pályára befutó szurkoló az SB-győztes játékost, amiért letarolta őt

B. D. K.B. D. K.
2022.10.06. 10:32
Mint arról beszámoltunk, San Francisco 49ers–Los Angeles Rams (24–9) mérkőzésen füstbombával a kezébe berohant a pályára egy szurkoló, akit a Rams veterán védője, a Seattle Seahawksszal Super Bowlt nyerő Bobby Wagner állított meg/terített le. A Los Angeles Times most arról ír, hogy a drukker feljelentést tett emiatt.

A JELENET A JELENET


A pályára berohanó férfi a mérkőzés másnapján a Santa Clara-i rendőrségen feljelentette az eset miatt Bobby Wagnert, a rendőrség pedig megkezdte a nyomozást az ügyben.

„Ez van – mondta szerdán a játékos. – Túl vagyok rajta. Nem igazán foglalkozom vele.”

Hozzátette, hogy inkább a biztonsági őr miatt aggódik, aki a szurkoló üldözése közben megsérült.

Két ember próbált beszaladni a pályára a meccs második negyedében, egyiküket a biztonságiak állították meg, másikukat Wagner.

A védő elmondta, hogy amennyire csak tudott, vigyázott a szurkolóra. „Az emberek néha minden ok nélkül futnak be. Máskor is meg fog történni, de azt sohasem tudhatod, hogy mi van ilyenkor náluk, mi van a zsebükben vagy a kezükben” – árulta el azzal kapcsolatban, hogy miért lépett közbe.

A Rams edzője, Sean McVay is megerősítette, hogy feljelentést tettek a rendőrségen a belépő miatt, de hangsúlyozta, kiáll játékosa mellett, ahogy szerinte mindenki.

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
4. FORDULÓ
San Francisco 49ers–Los Angeles Rams 24–9

Legfrissebb hírek

Videó: Messi, Kane, algériai–osztrák dráma – a csoportkör utolsó napjának 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
Tegnap, 8:18

Videók: Messi nélkül és Messivel is ment a góllövés az argentinoknak

Foci vb 2026
Tegnap, 5:35

Hat meccs, egy tripla, két dupla – a 16. vb-játéknap 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:44

Amerikai pite: Már csak 1 fontos kérdés maradt a kieséses szakasz előtt? – vb-kibeszélő, 15. nap

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:27

Így nyert Ecuador Németország ellen – vb-gólok videón

Foci vb 2026
2026.06.25. 22:28

Vinícius Júnior duplázott; Marokkó négyet, Mexikó hármat vágott – a 14. játéknap 20 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.25. 06:42

Videó: így ünnepelte történelmi továbbjutását az öltözőben Dél-Afrika

Foci vb 2026
2026.06.25. 06:18

Cristiano Ronaldo duplázott, Munoz és Budimir találata is három pontot ért – a 13. játéknap 7 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.24. 06:57
Ezek is érdekelhetik