NHL: hosszú távú szerződést kötött vezetőedzőjével a Buffalo

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2022.10.12. 18:00
null
Marad Don Granato (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Buffalo Sabres hosszú távú szerződést kötött Don Granato vezetőedzővel.

 

A klub szerdai közleményében Kevyn Adams általános igazgató kiemelte: a szakember különösen a fiatal játékosok fejlesztésében szerzett elévülhetetlen érdemeket, emellett pedig mentalitása nagy hatással van az egész csapatra. Azt nemcsak egyfajta követendő gondolkodásmódnak, hanem játékosok és a szakmai stáb hajtóerejének is tartja.

Az 55 éves Don Granato 2021 márciusában ideiglenes megbízatással örökölte meg Ralph Krueger posztját, miközben a csapat klubrekordot jelentő 18 mérkőzést veszített sorozatban. A trénernek első teljes idényében sem sikerült rájátszásba jutnia, de a Buffalo Sabres legalább megállt a lejtőn, a csapat mutatott biztató jeleket, a vezetők pedig értékelték ezt, illetve Granato erőfeszítéseit. Az edző korábbi szerződéséből még két év volt hátra, ezt hosszabbították most meg.

Granato irányításával a 2021–22-es idény alapszakaszában a buffalói gárda 32-szer nyert, míg 11-szer a túlórában maradt alul a 39 vereség mellett.

Legfrissebb hírek

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
17 órája

Nem vesztegette az időt, Szongoth Domán máris Amerikába utazott

Jégkorong
2026.06.29. 14:51

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Szongoth Dománt draftolta a Buffalo Sabres!

Amerikai sportok
2026.06.27. 21:18

Hat taggal bővül az NHL Hírességek Csarnoka

Amerikai sportok
2026.06.23. 11:49

Visszavonult a háromszoros Stanley-kupa-győztes Jonathan Toews

Amerikai sportok
2026.06.19. 20:39

NHL: nem tér vissza a Stanley-kupa-döntős Vegas vezetőedzője

Jégkorong
2026.06.16. 19:18

Húsz év után nyert ismét Stanley-kupát a Carolina

Amerikai sportok
2026.06.15. 06:29
Ezek is érdekelhetik