NHL: két sztár is kidőlt az első meccsén

2022.10.17. 16:22
null
Patrik Laine 3-4 hétre kidőlt (Fotó: Getty Images)
Két sztár, a torontói Matt Murray és a columbusi Patrik Laine is idénybeli első bajnoki mérkőzésén kidőlt sérülés miatt az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) – írja az MTI.

 

A Maple Leafs kapusa a szezonnyitón még védett, csapata 4–3-ra kikapott a Montreal Canadienstől, ám utána már nem. Az orvosi vizsgálatok szerint a combközelítő izma húzódott meg, és legalább négy hétig nem számíthatnak rá. Addig az orosz Ilja Szamszonov lesz az első számú kapus Torontóban, a svéd Erik Källgren pedig a tartalékja – olvasható az NHL honlapján.

A Columbus Blue Jackets finn csatárának, Lainénak a Carolina Hurricanes elleni nyitó találkozón fordult ki a könyöke, palánk melletti ütközésnél. Azóta már két meccset is kihagyott a gólerős légiós, és együttese rendre vesztesen hagyta el a jeget. Laine – aki az előző idényben 56 találkozón 26-szor volt eredményes, 408 NHL-összecsapásán pedig 177-szer – előreláthatóan 3-4 hétig nem játszhat. Így aztán minden bizonnyal ki kell hagynia a november 4-5-i tamperei alapszakaszmeccseket a címvédő Colorado Avalanche ellen, pedig éppen a szülővárosában szerepelhetne.

Legfrissebb hírek

NHL: a Winnipeg Jets eltiltotta olimpiai bajnok kapusát

Amerikai sportok
2026.09.17. 10:09

NHL: Szongoth Domán gólpasszt adott a Bruins ellen

Amerikai sportok
2026.09.14. 20:31

NHL: Szongoth Domán gólt lőtt a Buffalo fiataljainak meccsén – videó

Amerikai sportok
2026.09.14. 07:05

Szongoth Domán ott lesz a Buffalo Sabres táborában

Amerikai sportok
2026.09.10. 17:44

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
2026.09.01. 13:58

NHL: rekordszerződést kötött a Colorado hátvédje

Amerikai sportok
2026.08.29. 10:49

Együttműködik a Bayern München és az NHL

Német labdarúgás
2026.08.20. 14:12

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01