NBA: nem súlyos LeBron James sérülése

2022.11.11. 09:46
null
Nem súlyos LeBron James ágyéksérülése (Fotó: Getty Images)
A vizsgálatok szerint nem súlyos LeBron James sérülése. A játékos csapata, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Los Angeles Lakers szerdai mérkőzésén ágyékfájdalmai miatt kért cserét – írja az MTI.

A négyszeres bajnok, 37 éves sztár a 2018–2019-es idényben hosszú időt hagyott ki ágyéksérülés miatt. A Lakers edzője, Darvin Ham most azt mondta: tartott attól, hogy hosszabb időre elveszíti egyik legjobbját, ám az orvosok nem találtak nagy bajt, a vizsgálatok eredményei szerint James csak kisebb húzódást szenvedett a közelítőizmában.

„Nincs szakadás, ez a legfontosabb. Ez jó hír, bár nyilván vannak fájdalmai és egyelőre kérdéses, hogy a következő meccsünkön játszhat-e, de örülök annak, hogy semmije sem szakadt el” – nyilatkozta a tréner.

Ham számára különösen fontos, hogy ne veszítse el hosszabb időre Jamest, a csapat ugyanis vele sem teljesít jól, nélküle pedig még kilátástalanabb helyzetbe kerülne. A Lakers 11 alapszakasz-mérkőzés után két győzelemmel és kilenc vereséggel a Nyugati főcsoport utolsó előtti helyén áll. LeBron James tíz meccsen lépett pályára és ezeken átlagban 24.9 pontot, 8.8 lepattanót és 6.9 gólpasszt ért el.

Legfrissebb hírek

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
6 órája

Csaknem 90 ezerért kelt el Wilt Chamberlain három dollárért vett felsője

Amerikai sportok
2026.07.21. 12:25

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
2026.07.02. 03:47

LeBron James elhagyja a Lakerst, máshol kíván játszani

Amerikai sportok
2026.06.30. 19:29

AJ Dybantsát választotta a draft első helyén a Washington Wizards

Kosárlabda
2026.06.24. 09:28

NBA-legek: Wembanyama könyököse is belefért a Spursnek; hatalmas lendületben a Knicks

Amerikai sportok
2026.05.19. 13:44

Férfi kosárlabda-vb-selejtező: Doncic kihagyja a szlovénok nyári meccseit

Kosárlabda
2026.05.12. 11:47

A Lakerst söpörve főcsoportdöntős az OKC; hazai pályán egyenlített a Cavs

Amerikai sportok
2026.05.12. 09:15