NFL: a ligát, az ellenfelet és az ESPN-t is perli a sérült játékos

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.11.16. 10:28
null
Aaron Patrick októberben sérült meg Los Angelesben (Fotó: Getty Images)
Többek között az NFL, a mérkőzést közvetítő ESPN, a Los Angeles Chargers, a Los Angeles Rams, a SoFi Stadion és az azt működtető Kroenke Sports & Entertainment ellen is bírósági feljelentést tett Aaron Patrick, a Denver Broncos játékosa, aki október közepén súlyos sérülést szenvedett egy hétfő esti Chargers–Broncos NFL-mérkőzésen.

Patricknak elszakadt a térdszalagja, amikor a mérkőzés hosszabbításában egy puntot követően az oldalvonalnál ütközött a Chargers játékosával, majd nekiment egy pálya melletti munkásnak, és rálépett egy, a kábeleket takaró szőnyegre.

Mivel Patrick sérülését a pálya melletti személlyel való ütközés és az oda fektetett tárgyak okozták, a játékos ügyvédei szerint felelősségre vonhatók a mérkőzés és a közvetítés szervezői, mert nagyobb odafigyeléssel elkerülhető lett volna a sérülés.

Patrick denveri szerződése erre az évre 825 ezer dollár fizetésről szól, de van benne egy kitétel, amely szerint ha sérülés miatt nem játszik, az összeg csökkenhet – s mivel a térdszalagszakadás miatt a teljes idényre kidőlt, a bére nagyjából a felére csökkent.

Patrick nem meghatározott összegű kártérítést követel azoktól, akiket beperelt.

Legfrissebb hírek

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

Kupp bosszúja, Payton mohósága, Adams bánata, Vrabel rekordja – sztorik az NFL főcsoportdöntőiből

Amerikai sportok
2026.01.27. 13:48

A havas védőcsata után a New England Patriots jutott elsőként a Super Bowlba – videó

Amerikai sportok
2026.01.26. 00:24

Kezdőirányítója nélkül várja a Denver a New Englandet, jön a Seahawks–Rams dráma harmadik felvonása

Amerikai sportok
2026.01.20. 17:40

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
2026.01.18. 05:43

Remeklő védelmének köszönhetően a Patriots legyőzte a Chargerst – videó

Amerikai sportok
2026.01.12. 05:06

„Ha a nénikémnek golyói lennének” – rekordok és csalódások az NFL alapszakaszának végén

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:17

A Patriots is hozta a kötelezőt, de a Chargers legyőzésével a Denver lett az AFC első kiemeltje – videó

Amerikai sportok
2026.01.05. 02:12
Ezek is érdekelhetik