NBA: egy Lakers-szurkoló 70 ezer dollárt nyert egyetlen dobással – videó

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.19. 15:51
null
70 ezer dollárt zsebelt be a szerencsés szurkoló (Fotó: ABC30)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szerda este a Los Angeles Lakers fájdalmas 116–111-es vereséget szenvedett otthon a Sacramento Kings ellen, de a csapat egy szerencsés szurkolójának mégis volt mit ünnepelnie a mérkőzés alatt.


Az NBA-ben szinte már tradícióvá vált, hogy a meccsek félidejében nem csak előadókkal szórakoztatják a közönséget, hanem egyes szerencsés szurkolóknak arra is van lehetőségük, hogy kisebb-nagyobb díjakat zsebeljenek be különböző játékok keretein belül.

A Los Angeles-iek egyik drukkerének a lehető legnagyobb nyereményre fájt a foga és kosártudásának köszönhetően be is zsebelte azt. Egy lehetősége volt félpályáról bedobni a labdát a gyűrűbe, amivel élt is, így 70 ezer dollár ütötte a markát.


A dobást követően felrobbantak a közösségimédia-oldalak, a bejegyzésekben a csapat rajongói próbálták meggyőzni a Lakerst, hogy szerződtessék a szurkolót. Ez a kérés leginkább azért merült fel, mert az idényben a gárda eddig 33 százalékkal dobja a triplákat, amivel a mezőny majdhogynem legalján helyezkedik el.

Legfrissebb hírek

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
19 perce

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
2026.02.02. 08:56

Jokics egy hónap után pazar játékkal tért vissza, tomboltak a denveriek

Amerikai sportok
2026.01.31. 07:53

NBA: Mitchellék kiütötték a Lakerst; újabb dupla dupla Wembanyamától

Kosárlabda
2026.01.29. 08:00

NBA: Doncic 46 ponttal vezette győzelemre a Lakerst, Mitchell 45-tel a Cavst

Amerikai sportok
2026.01.27. 07:17

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

NBA: Luka Doncic 33 pontot szórt Dallasban, meg is verte volt csapatát a Lakersszel

Amerikai sportok
2026.01.25. 07:48

Hiába ért el dupla duplát Doncic, a Clippers nyerte a Los Angeles-i rangadót – videó

Amerikai sportok
2026.01.23. 09:51
Ezek is érdekelhetik