NFL: visszatér Sean Payton, korábbi sztárja lett a Texans edzője – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.02.01. 09:24
null
Sean Payton Denverbe igazolt (Fotó: Getty Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Denver Broncos bejelentette, hogy Sean Payton lesz a csapat vezetőedzője, míg DeMeco Ryanst a Houston Texans nevezte ki.


A Denver Broncos és a Houston Texans is bejelentette, hogy új vezetőedző érkezett csapatukhoz. A visszavonulása után a New Orleans Saints Super Bowl-győztes vezetőedzője, Sean Payton a 2022-es idény alatt a Fox Sport szakértőjeként dolgozott. Az egész 2022-es évad során folytak a találgatások, hogy visszatér-e az 59 éves tréner a ligába, és ha igen, hol folytatja pályafutását.

Eközben DeMeco Ryans, a Houston Texans korábbi linebackere és a San Francisco 49ers védőkoordinátora is nagyon felkapott név lett vezetőedzői körökben. Ugyan Payton kétszer is interjúzott a Broncosnál, az új denveri tulajdonos, Greg Penner (a Walmartot alapító Sam Penner legidősebb fia) Ryans mellett tette le a voksát Ian Rapoport, az NFL Network újságírója szerint.

Ryans azonban már megegyezett a Houstonnal, ezért a denveriek előbb ismét felvették a kapcsolatot Jim Harbaugh-val, a Michigan jelenlegi (a 49ers korábbi) vezetőedzőjével, aki kétszer is volt állásinterjún a coloradói csapatnál. Miután Harbaugh sem vállalta el az állást, és Ryans ismét nemet mondott Pennernek, a „vadlovak” megegyeztek Paytonnal, akinek az elsődleges feladata az irányító, Russell Wilson rehabilitálása lesz.

Wilsonért két első, egy második, és egy ötödik körös draftjogot, valamint három játékost adott a Denver a Seattle-nek 2022-ben, azonban a Super Bowl-győztes QB minden várakozást alulmúlt teljesítményével, amit csak tetőz, hogy Penner egy öt évre szóló, 242 millió dolláros szerződést is adott neki.

Paytonért draftkompenzációt is kellett adnia a Broncosnak, ugyanis az edző szerződése 2024 februárjáig szólt a New Orleansszal. A Saints egy 2023-as első körös és egy 2024-es második körös draftcetlit kapott a denveriektől, akik cserébe egy 2024-es harmadik körös lehetőséget adtak Penneréknek. Drew Brees korábbi főedzője a liga egyik legjobban kereső trénere lesz.


 

Legfrissebb hírek

Először rendeznek Párizsban NFL-alapszakaszmeccset

Amerikai sportok
Tegnap, 11:49

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

Kupp bosszúja, Payton mohósága, Adams bánata, Vrabel rekordja – sztorik az NFL főcsoportdöntőiből

Amerikai sportok
2026.01.27. 13:48

A havas védőcsata után a New England Patriots jutott elsőként a Super Bowlba – videó

Amerikai sportok
2026.01.26. 00:24

Kezdőirányítója nélkül várja a Denver a New Englandet, jön a Seahawks–Rams dráma harmadik felvonása

Amerikai sportok
2026.01.20. 17:40

Újabb elképesztő feltámadást hozott a Bears, de hosszabbításban a Rams jutott az NFC döntőjébe – videó

Amerikai sportok
2026.01.19. 04:49

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
2026.01.18. 05:43

Folytatódik az őrült NFL-idény – sosem volt ennyi fordulat egy rájátszásbeli hétvégén

Amerikai sportok
2026.01.13. 16:15
Ezek is érdekelhetik