NBA: Curry 29 pontja kevés volt, a Grizzlies kiütötte a Warriorst

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.10. 07:35
null
Steph Curryék sima vereséget szenvedtek Memphisben (Fotó: Getty Images)
A Memphis Grizzlies hazai pályán sima, 131–110-es győzelmet aratott a címvédő Golden State Warriors felett az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerinti pénteki játéknapján.

A címvédő sztárja, Steph Curry térdsérüléséből való visszatérése utáni harmadik meccsén 29 ponttal, hét lepattanóval és négy assziszttal zárt, de ez kevés volt a Tyus Jones (22–4–11), Desmond Bane (21–2–6) és Jaren Jackson (21–9–3) vezette Grizzlies ellen.



A Milwaukee Bucks Janisz Adetokunbo (Giannis Antetokounmpo) hiányában is tovább menetel, hiszen ezúttal hazai környezetben Bobby Portis (28–13–2) és Brook Lopez (24–10–3) hathatós közreműködésével 118–113-ra legyőzte a Brooklyn Netset.



A Nyugati főcsoport harmadik helyén álló Sacramento Kings elsősorban a litván Domantas Sabonis tripla duplájának (24–13–10) köszönhetően verte meg hazai pályán 122–117-re a New York Knickset.

 

A JÁTÉKNAP RÉSZLETES ÖSSZEFOGLALÓJA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

NBA
ALAPSZAKASZ

Detroit Pistons–Charlotte Hornets 103–113
Indiana Pacers–Houston Rockets 134–125 – hosszabbítás után
Orlando Magic–Utah Jazz 124–131
Memphis Grizzlies–Golden State Warriors 131–110
Milwaukee Bucks–Brooklyn Nets 118–113
Sacramento Kings–New York Knicks 122–117

Legfrissebb hírek

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
10 órája

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
Tegnap, 7:18

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
2026.02.02. 08:56

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

Hiába ért el dupla duplát Doncic, a Clippers nyerte a Los Angeles-i rangadót – videó

Amerikai sportok
2026.01.23. 09:51

NBA: Gilgeous-Alexander 40 pontot dobott, szürreális este New Yorkban

Amerikai sportok
2026.01.22. 07:01

NBA: Cunningham-parádé a Knicks ellen; utolsó másodperces tripla Duranttől

Amerikai sportok
2026.01.06. 07:54

Felemás este Los Angelesben: 41 (!) pontos Clippers-siker, hazai Lakers-zakó a Pistons ellen

Amerikai sportok
2025.12.31. 08:13
Ezek is érdekelhetik