NCAA: 70 000 néző előtt lett újra egyetemi bajnok a Huskies – videók

K. Zs.K. Zs.
2023.04.04. 07:37
null
A győztesek és szurkolóik (Fotó: Getty Images)
A UConn nyerte meg az amerikai férfi egyetemi kosárlabda-bajnokság (NCCA) 2022–2023-as idényét, miután a magyar idő szerint kedd hajnali döntőben 76–59-re legyőzte a San Diego State csapatát. A mérkőzést 70 000 néző előtt játszották le a houstoni NRG Stadiumban, és ahogyan ilyenkor lenni szokott, a finálé tiszteletére egy napra megállt az élet az NBA-ben.

 

A UConn csapata, a Huskies már az első félidő hajrájában 16 pontos előnyt szerzett, és bár a final fourt története során először elérő San Diegó-i rivális, az Aztecs az előző három mérkőzése mindegyikén képes volt tetemes hátrányt ledolgozni – az elődöntőt például mínusz 14-ről nyerte meg –, ezúttal nem jött össze a fordítás.

Dan Hurley csapata öt pontnál közelebb egyszer sem engedte ellenfelét, és a 19 pontos Tristen Newton, a négyes döntő legjobbjának (MOP) megválasztott Adama Sanogo (17 pont, 10 lepattanó), valamint Jordan Hawkins (16) vezérletével simán győzött.

EGY HAJRÁBELI FONTOS KOSÁR TRISTEN NEWTONTÓL


A UConn bajnoki címének megalapozottságához nem férhet kétség: a 64-es táblán lejátszott hat mérkőzése 240 percéből csak 31-et játszott hátrányban, a második félidőkben mindössze 55 másodpercet – és átlag 20 pontos különbséggel húzta be a meccseit.

A connecticuti egyetem kosarasainál folyó munka magas minőségét jól mutatja, hogy a férficsapat már az ötödik országos bajnoki címét szerezte: az elmúlt négy évtized mindegyikében bajnok lett legalább egyszer (1999, 2004, 2011, 2014, 2023) – hasonló szériát csak a North Carolina épített a nyolcvanas és a 2010-es évek között.

Az 1997-es Arizona mellett a UConn a második csapat, amelyik negyedik kiemeltként tudta megnyerni a bajnoki címet. A San Diego ötödik kiemelt volt – sikerével történelmet írhatott volna.

A UConn női csapata – soraiban Juhász Dorkával – a legjobb 16-ig jutott; a bajnoki címet az LSU Tigers nyerte meg, a vasárnapi döntőben 102–85-re verve az Iowa Hawkeyest.

NCAA
FÉRFI KOSÁRLABDA, DÖNTŐ, HOUSTON

UConn–San Diego State 76–59 (36–24)
Ld: Newton 19, Sanogo 17, Hawkins 16, ill. K. Johnson 14., L. Butler 13, Trammel 13

AZ UTOLSÓ PILLANATOK…


…ÉS AZ ÜNNEPLÉS


 

Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
2026.09.25. 08:35

WNBA: kikapott, de megnyerte az alapszakaszt Juhász Dorka csapata

Amerikai sportok
2026.09.23. 08:58

WNBA: Juhász Dorka csapata megszakította rossz sorozatát, közel az alapszakasz-elsőség

Amerikai sportok
2026.09.21. 07:55

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56

„Büszkék lehetünk” – értékeltük a női kosárlabda-válogatott vb-szereplését

Kosárlabda
2026.09.13. 09:59

Juhász Dorka: Túlszárnyaltuk az elvárásokat

Kosárlabda
2026.09.11. 16:12

Az amerikai kapitány szerint csapata nem csak Juhász Dorkára készül

Kosárlabda
2026.09.09. 17:55

Juhász Dorka bízik a vb-továbbjutásban

Kosárlabda
2026.08.28. 14:35