WNBA: Juhász Dorka négy pontot dobott és hat lepattanót szerzett

2023.05.14. 09:07
null
Juhász Dorka négy ponttal, hat lepattanóval és három assziszttal zárta a Chicago Sky elleni meccset (Fotó: Getty Images)
Juhász Dorka csereként lépett pályára az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokságban (WNBA) szereplő Minnesota Lynx csapatában a Chicago Sky elleni előszezoni mérkőzésen és négy pontot dobott.

A WNBA honlapja szerint a magyar center a torontói mérkőzésen – a WNBA történetének első kanadai összecsapásán – szerzett hat lepattanót és adott három gólpasszt is a pályán töltött 16 és fél perc alatt.

A meccset a chicagóiak nyerték 82–74-re. Az alapszakaszt jövő pénteken kezdi Juhász csapata, éppen a Chicago ellen.

A Minnesota Lynx a múlt héten 72–69-re verte meg a Washington Mystics együttesét az első előszezoni meccsén.

A 23 éves magyar centert bő egy hónapja a 16. választással szerezte meg a – 2011-ben, 2013-ban, 2015-ben és 2017-ben bajnok – Minnesota a WNBA amatőr játékosbörzéjén, néhány nappal később pedig a szerződés-aláírás is megtörtént.

Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
7 perce

WNBA: kikapott, de megnyerte az alapszakaszt Juhász Dorka csapata

Amerikai sportok
2026.09.23. 08:58

WNBA: Juhász Dorka csapata megszakította rossz sorozatát, közel az alapszakasz-elsőség

Amerikai sportok
2026.09.21. 07:55

Közeleg a WNBA-alapszakasz vége, dőlnek a ligarekordok

Amerikai sportok
2026.09.20. 11:52

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56

WNBA: az Atlanta friss világbajnoka megdöntötte a liga triplarekordját

Amerikai sportok
2026.09.18. 09:16

„Büszkék lehetünk” – értékeltük a női kosárlabda-válogatott vb-szereplését

Kosárlabda
2026.09.13. 09:59

Juhász Dorka: Túlszárnyaltuk az elvárásokat

Kosárlabda
2026.09.11. 16:12