NHL: a Bruins újabb legendája jelentette be a visszavonulását

MTI MTIMTI MTI
2023.08.14. 21:53
null
Krejci 1032 alapszakaszmeccset játszott a Bruins színeiben (Fotó: Getty Images)
Három héttel Patrice Bergeron csapatkapitány után hétfőn a Boston Bruins másik legendás jégkorongozója, David Krejci is bejelentette a visszavonulását.

 

„Az NHL-ben töltött 15 teljes szezon után úgy döntöttem, hogy a világ legjobb ligájából vonulok vissza. Amikor 2004-ben draftoltak, nem tudhattam, hogy olyan fantasztikus emberekkel dolgozhatok együtt, akikkel háromszor is a Stanley Kupa-döntőbe jutottunk, melyet 2011-ben sikerült elhódítani” – búcsúzott közleményében a 37 éves támadó.

A cseh válogatottal kétszer vb-bronzérmes Krejci az NHL-ben kizárólag a Boston Bruins színeiben játszott, 1032 mérkőzésen lépett jégre az alapszakaszban, 231 gólt ütött és 555 gólpasszt adott.

A rájátszásban 160 találkozón 43-szor volt eredményes, 85 gólt pedig előkészített. A Bruins örökrangsorában a mérkőzések és a gólpasszok számában ötödik, míg a pontokat tekintve kilencedik.

A bostoni csapat az előző szezonban rekordot döntött a győzelmek és a pontok számában is, azonban a rájátszásban már az első fordulóban 3–1-es előnyről kiesett a Florida Panthersszel szemben.

Legfrissebb hírek

NHL: a Pittsburgh újabb „meccslabdát” hárított a Philadelphia ellen

Amerikai sportok
15 órája

NHL: Gretzky meze ismét hokitörténelmi áron kelt el

Amerikai sportok
Tegnap, 12:35

A Colorado söpréssel zárta le Anze Kopitar, a szlovén legenda húszéves NHL-karrierjét

Amerikai sportok
Tegnap, 9:04

NHL: elsőként a Carolina jutott tovább a főcsoport-elődöntőbe

Amerikai sportok
2026.04.26. 10:05

NHL: az Anaheim elképesztő meccs után került előnybe az Edmonton ellen

Amerikai sportok
2026.04.25. 09:07

NHL: Tuch döntött Bostonban, a Hurricanes és az Avalanche a söprés kapujában

Amerikai sportok
2026.04.24. 07:50

NHL: a Flyers közel került a söpréshez; drámai hosszabbítás a Minnesota–Dallason

Amerikai sportok
2026.04.23. 09:03

NHL: egyenlített a Tampa, a Boston és a Utah, második meccsét is megnyerte a Colorado

Amerikai sportok
2026.04.22. 08:42
Ezek is érdekelhetik