NBA: Brunson és Randle kevés volt a Knicksnek a Bucks ellen

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.12.23. 20:53
null
Julius Randle és Jalen Brunson remeklése kevés volt a New York Knicksnek a Janisz Adetokunbo vezérelte Milwaukee Bucks ellen (Fotó: Getty Images)
Jobb csapatteljesítményének köszönhetően nyert 130–111-re a Milwaukee Bucks a New York Knicks ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerinti szombati mérkőzésén.

 

A vendég Bucks az első negyedet tíz pontra nyerve adta meg a Madison Square Gardenben rendezett mérkőzés alaphangját, s ezzel lényegében el is döntötte a kérdéseket. A házigazda Knicks ugyanis végig futott az eredmény után, s nem csoda, hogy 130–111-re kikapott, hiszen a 36 pontos Jalen Brunson mellett Julius Randle 26 pontot tett hozzá, de a New York-iaktól rajtuk kívül csak Isaiah Hartenstein alkotott maradandót, aki 12 pontos, 13 lepattanós dupla duplát jegyzett.

Ezzel szemben a Milwaukee-ban remek egyéni teljesítményeket láthattunk: Janisz Adetokunbo (Giannis Antetokounmpo) 28, Bobby Portis 23, Kris Middleton 20, Damian Lillard és Malik Beasley 19 pontot tett a közösbe.

NBA
ALAPSZAKASZ

New York Knicks–Milwaukee Bucks 111–130

Legfrissebb hírek

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
6 órája

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
2026.02.02. 08:56

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NBA: Gilgeous-Alexander 40 pontot dobott, szürreális este New Yorkban

Amerikai sportok
2026.01.22. 07:01

NBA: Adetokunbóék legyőzték a Lakerst; 21 pontos hátrányból állt fel a Thunder

Amerikai sportok
2026.01.10. 08:47

NBA: Cunningham-parádé a Knicks ellen; utolsó másodperces tripla Duranttől

Amerikai sportok
2026.01.06. 07:54

A Lakers a Doncic, James duó 65 pontjával, a Bucks Adetokunbo zsákolásával nyert

Amerikai sportok
2026.01.03. 10:03

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
2025.12.25. 20:58
Ezek is érdekelhetik