NBA: rájátszásban a Lakers, kiesett a Warriors

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.04.17. 08:19
Los Angeles Lakers v New Orleans Pelicans - Play-In Tournament
Jogos LeBron James öröme. A Lakers ott lesz a rájátszásban (Fotó: Getty Images)
A Los Angeles Lakers szoros meccsen megverte a New Orleans Pelicanst az észak-amerikai profi kosárlabda-liga (NBA) magyar idő szerinti szerdai play-in-mérkőzésén, így biztosította a helyét a rájátszásban. A Golden State Warriors viszont kikapott Sacramentóban, így búcsúzott a sorozattól.

A Los Angeles Lakers három negyedet is elbukott a New Orleans Pelicans vendégeként, de a másodikat annyival megnyerte, hogy azzal megalapozta 110–106-os győzelmét. Pedig a Pelicansnál Zion Williamson 40 pontig jutott, míg a Los Angeles-i együttesnél a legeredményesebb LeBron James is „csak” 23-at vállalt. Győzelmével a Lakers megváltotta a jegyét a rájátszásba, ahol az első fordulóban a címvédő Denver Nuggets lesz az ellenfele.

A nap másik mérkőzésén a Sacramento Kings 118–94-re megverte a Golden State Warriorst, ezzel biztossá vált, hogy Stephen Curryék számára befejeződött az idény. A találkozón Keegan Murray 32 ponttal és kilenc lepattanóval járult hozzá csapata továbbjutásához, a Warriors legjobbja, Curry 22 pontja mellett kiosztott két asszisztot és összeszedett négy lepattanót. A Sacramento győzelme azt jelentette, hogy még maradt esélye a rájátszást érő nyolcadik hely megszerzésére, ehhez a Lakers ellen alulmaradó New Orleans Pelicanst kellene legyőznie pénteken.

NBA
PLAY-IN
New Orleans Pelicans–Los Angeles Lakers 106–110
Sacramento Kings–Golden State Warriors 118–94

 

Legfrissebb hírek

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
16 órája

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
2026.02.03. 07:18

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
2026.02.02. 08:56

Jokics egy hónap után pazar játékkal tért vissza, tomboltak a denveriek

Amerikai sportok
2026.01.31. 07:53

NBA: Mitchellék kiütötték a Lakerst; újabb dupla dupla Wembanyamától

Kosárlabda
2026.01.29. 08:00

NBA: Doncic 46 ponttal vezette győzelemre a Lakerst, Mitchell 45-tel a Cavst

Amerikai sportok
2026.01.27. 07:17

NBA: Luka Doncic 33 pontot szórt Dallasban, meg is verte volt csapatát a Lakersszel

Amerikai sportok
2026.01.25. 07:48

Hiába ért el dupla duplát Doncic, a Clippers nyerte a Los Angeles-i rangadót – videó

Amerikai sportok
2026.01.23. 09:51
Ezek is érdekelhetik