NHL: a Maple Leafs klasszisa csatlakozott Ovecskinhez

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.09. 06:53
Auston Matthews megszerezte idénybeli 65. gólját az NHL-ben, az aktív játékosok közül rajta kívül csak Alekszandr Ovecskin mondhatja el magáról, hogy volt ilyen évada pályafutása során (Fotó: Getty Images)
Kétgólos előnyről szenvedett 4–3-as vereséget a Nyugati főcsoportban második helyezett Vancouver Canucks vendégeként a címvédő Vegas Golden Knights az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) magyar idő szerinti keddi játéknapján.

Pedig parádésan kezdett a nevadai csapat, amely Jack Eichel duplájával hamar kétgólos előnybe került, azonban a házigazda Canucks két emberelőnyös góllal még a harmadszünet előtt egyenlített. A Vegas a második harmadban hiába szerzett megint vezetést, a Vancouver ismét jól – két góllal – reagált, ez pedig elég volt a 4–3-as sikeréhez.

A hazaiaktól a 2+1-gyel záró Eichel mellett remekelt a három gólpasszt jegyző J.T. Miller is, aki pályafutása során először érte el a 100 pontot a ligában.

A Toronto Maple Leafs is izgalmas, fordulatos mérkőzést vívott a Pittsburgh Penguinsszel hazai pályán. A kanadaiak az első harmadban összeszedett egygólos hátrányukat a harmadik játékrész elején tudták megfordítani, s bár a vendégek még a rendes játékidőben egyenlítettek, a ráadásban Jake McCabe másfél perc alatt eldöntötte a mérkőzést a hazaiak javára.

A Maple Leafs egyik legjobbja ezúttal is Auston Matthews volt, aki megszerezte idénybeli 65. gólját (egy gólpassz mellett), ezzel az NHL-ben csupán két olyan aktív játékos van, akinek volt legalább 65 gólos évada – a másik egy bizonyos Alekszandr Ovecskin…

NHL
ALAPSZAKASZ
Toronto Maple Leafs–Pittsburgh Penguins 3–2 – hosszabbítás után
Vancouver Canucks–Vegas Golden Knights 4–3 

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
6 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik