NHL: egy sikerre a továbbjutástól a Panthers és a Canes

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.04.26. 07:25
Hazai pályán is elbukott a Panthersszel szemben a Lightning (Fotó: Getty Images)
Egy győzelemre került a negyeddöntőbe jutástól az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának nyolcaddöntőjében a Florida Panthers és a Carolina Hurricanes, miután a hazai jégen megnyert első két-két meccs után idegenben is győztek a Tampa Bay Lightning és a New York Islanders ellen.

A floridai párharc első két, kifejezetten szoros meccse után a Panthers Tampa Bayben egy fokkal könnyebben tudott nyerni. A Lightning az első harmadban összeszedett hátrányát a második elején három perc alatt nemcsak ledolgozta, hanem az állást is megfordította, de erre hárommal válaszoltak a vendégek, ami után hiába zárkózott a Tampa, a hosszabbítást nem tudta kiharcolni, 32 másodperccel a rendes játékidő előtt pedig Matthew Tkachuk második – üres kapus – gólja lezárta a mérkőzést.

A két-két góllal megnyert első két találkozó után idegenben sem hibázott a New York Islanders ellen a Carolina Hurricanes, amely az első tíz percben megszerzett kétgólos előnyét nem adta ki a kezei közül és 3–2-es győzelemmel lépett el 3–0-ra a párharcban.

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYOLCADDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉSEK
Tampa Bay Lightning–Florida Panthers 3–5
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 a Florida javára
New York Islanders–Carolina Hurricanes 2–3
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 a Carolina javára

 

Legfrissebb hírek

Szongoth Domán valószínűleg a kanadai juniorbajnokságban folytatja

Jégkorong
7 órája

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
Tegnap, 14:38

Nem vesztegette az időt, Szongoth Domán máris Amerikába utazott

Jégkorong
2026.06.29. 14:51

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Szongoth Dománt draftolta a Buffalo Sabres!

Amerikai sportok
2026.06.27. 21:18

Hat taggal bővül az NHL Hírességek Csarnoka

Amerikai sportok
2026.06.23. 11:49

Visszavonult a háromszoros Stanley-kupa-győztes Jonathan Toews

Amerikai sportok
2026.06.19. 20:39

NHL: nem tér vissza a Stanley-kupa-döntős Vegas vezetőedzője

Jégkorong
2026.06.16. 19:18
Ezek is érdekelhetik