NBA: Indianapolisban söpörte ki a Pacerst a döntőbe jutó Celtics

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.28. 06:37
Jayson Tatumék Indianapolisban ejtették ki a Pacerst és jutottak döntőbe (Fotó: Getty Images)
Elsőként a Boston Celtics jutott be az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) döntőjébe, miután szoros csatában 105–102-re nyert az Indiana Pacers elleni főcsoportdöntő negyedik meccsén és így 4–0-val behúzta a párharcot.

Mindkét csapatból hiányzott egy-egy sztár az Indiana szempontjából sorsdöntő negyedik meccsen, hiszen a Pacers nem számíthatott legjobbjára, a párharc második összecsapásán elülsőkeresztszalag-sérülést szenvedő Tyrese Haliburtonre, míg a vendég Celticsnél már a visszatérés küszöbén áll a rájátszásban vádlisérülést szenvedő Kristaps Porzingis.

Haliburton hiányában a Pacers számos játékosának extrát kellett nyújtania, hogy életben tartsa a reményt, és bár a hazaiak nem engedték meglépni a Celticset, az első félidőben főként Jayson Tatumék vezettek.

A térfélcsere után viszont már a Pacers irányított, a negyedik negyed elején pedig felcsillant az esély a szépítésre, amikor 94–85-re mentek a hazaiak, de a végjátékban Pascal Siakamék hibáztak többet, a Celtics pedig 100–95-ről vett egy 10–2-es rohamot, mellyel nem csak a meccset nyerte meg, hanem a párharcot is.

Az alapszakaszt is fölényesen megnyerő Boston úgy jutott döntőbe, hogy a rájátszás eddigi három párharcában mindössze két meccset veszített, otthon pedig nem kapott ki.

A Pacers hiába nyújtott jó csapatteljesítményt – melyet mutat Andrew Nembhard 24 pontos, 10 asszisztos és Pascal Siakam 19 pontos, 10 lepattanós dupla duplája mellett az is, hogy T.J. McConnell (15), Aaron Nesmith (14) és Obi Toppin (12) is 10 pont felett zárt –, nem tudta kiharcolni az ötödik mérkőzést, következtében annak, hogy a Celticsben ismét remekelt a 29 ponttal záró Jayson Tatum, valamint a 26 ponttal és 13 lepattanóval dupla duplázó Jaylen Brown is, miközben Jrue Holiday 19, Derrick White 16 pontot tett a közösbe.

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORTDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Indiana Pacers–Boston Celtics 102–105
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–0 a Boston Celtics javára

 

Legfrissebb hírek

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
2026.02.03. 07:18

Főcsoportelsők fekete napja az NBA-ben: az Oklahoma és a Detroit is kikapott saját közönsége előtt

Amerikai sportok
2026.01.24. 08:50

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

NBA: óriási izgalmak után nyert a Pacers és a Jazz, a Bulls meccsét elhalasztották

Amerikai sportok
2026.01.09. 07:35

Hiába remekelt Embiid és Maxey, kikapott Chicagóban a 76ers

Amerikai sportok
2025.12.27. 09:13

Jövőre három magyar városban szerepel a Harlem Globetrotters

Amerikai sportok
2025.12.17. 13:48

Bostonban nyert a Houston, a GSW ellen szerezte meg első győzelmét a tavalyi döntős Pacers – videók

Amerikai sportok
2025.11.02. 09:30

NBA: két hosszabbítás, SGA-karriercsúcs, Oklahoma-diadal a legutóbbi döntő remek „visszavágóján”

Amerikai sportok
2025.10.24. 08:33
Ezek is érdekelhetik