NHL: a Washington edzője szerint Ovecskin az új idényben megdönti Gretzky gólrekordját

Vágólapra másolva!
2024.08.21. 22:04
New York Rangers v Washington Capitals - Game Four
Fotó: Getty Images
A Washington Capitals NHL-es hokicsapatának vezetőedzője szerint orosz csatáruk, Alekszandr Ovecskin már az új idényben megdönti a legendás Wayne Gretzkynek a profi liga bajnoki alapszakaszában felállított és negyedszázada élő abszolút gólrekordját.

Spencer Carbery az NHL honlapjának nyilatkozva vélte úgy, hogy Ovecskin képes a kanadai sztár 894 gólos csúcsát megjavítani, amihez 42 találatot kell elérnie a 2024–2025-ös idényben.

Az orosz válogatottal háromszoros világbajnok, szeptember 17-én 39 éves Ovecskin 2008 januárjában tizenhárom évre szóló, 124 millió dolláros szerződést írt alá a fővárosiakkal, majd 2021. július 27-én újabb öt esztendővel meghosszabbította azt, 47 és fél millió dollárért. Eddigi 18 éves NHL-es pályafutása során számos egyéni trófeát nyert már, de a legnagyobb kihívásnak maga is Gretzky gólrekordjának megdöntését tekinti, különösen, hogy az őszi bajnoki rajt előtt 853 gólnál tart.

A Washington az első mérkőzését október 13-án játssza a New Jersey Devils ellen.

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
6 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik