Juhász Dorkáék elődöntősök a WNBA-ben

2024.09.26. 08:29
A Győr kanadai kosárlabdázója, Birdget Carleton (középen) és Juhász Dorka (jobbra) csapatával, a Minnesota Lynxszel bejutott a WNBA elődöntőjébe (Fotó: Getty Images)
Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx a párharc második mérkőzésén is legyőzte a Phoenix Mercuryt, így bejutott az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokságban (WNBA) elődöntőjébe.

Az alapszakaszban a második helyen végzett a minneapolisi együttes, amely a vasárnapi első meccsen 102–95-re nyert, szerdán pedig, szintén hazai pályán, magabiztosan, 101–88-ra bizonyult jobbnak ellenfelénél.

Juhász Dorka az elmúlt időszakban sérüléssel küzdött és az alapszakasz utolsó két meccsén, illetve a rájátszás első összecsapásán sem lépett pályára, ezúttal viszont már egy percet kapott edzőjétől és ezalatt egy lepattanót szerzett.

A Lynxben Napheesa Collier játszott kiemelkedően, 42 ponttal segítette csapatát, melyben a Győr kanadai légiósa, Bridget Carleton 12 pontot szerzett. A szerdai találkozó az utolsó volt a legendás Diana Taurasi számára. A 42 éves, hatszoros olimpiai bajnok kosaras tíz pontot ért el utolsó tétmérkőzésén.

A Minnesota Lynx az elődöntőben a Connecticut Sunnal csap össze, míg a másik ágon az alapszakaszgyőztes New York Liberty a címvédő Las Vegas Acesszel csatázik.

A párharcok az egyik fél harmadik sikeréig tartanak. Juhászék az első meccset közép-európai idő szerint hétfőn 2.30-kor vívják.

Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
5 órája

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
Tegnap, 7:36

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

WNBA: kikapott, de megnyerte az alapszakaszt Juhász Dorka csapata

Amerikai sportok
2026.09.23. 08:58

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
2026.09.23. 07:35

WNBA: Juhász Dorka csapata megszakította rossz sorozatát, közel az alapszakasz-elsőség

Amerikai sportok
2026.09.21. 07:55

Közeleg a WNBA-alapszakasz vége, dőlnek a ligarekordok

Amerikai sportok
2026.09.20. 11:52

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56