Juhász Dorkáék a ráadásban maradtak alul, a New York Liberty lett a WNBA bajnoka

M. B.M. B.
2024.10.21. 07:39
Ez nem Juhász Dorkáék napja volt (Fotó: Getty Images)
A Juhász Dorkát foglalkoztató Minnesota Lynx hosszabbítás után 67–62-re kikapott a New York Libertytől az észak-amerikai női profi kosárlabdaliga (WNBA) döntőjének ötödik meccsén, így elveszítette a finálét.

A meccs elején ehhez képest semmi nem utalt a Liberty győzelmére: a Lynx nagy kedvvel játszott és míg az első negyedet kilencpontos előnnyel zárta, a másodikban egy adott pillanatban 12 ponttal is vezettek a „hiúzok”. A nagyszünetre kilencpontos minnesotai előnnyel fordultak a felek, a harmadik és negyedik játékrész viszont sokkal kiegyenlítettebb küzdelmet hozott – a Liberty ledolgozta hátrányát, s a harmadik negyed végén a vezetést is megszerezte.

A Lynx nem adta fel a küzdelmet, s az negyedik negyed végén három pontos hátrányát ledolgozva kétpontos előnyre tett szert, de öt másodperccel a vége előtt a hazaiak büntetőzhettek, s Breonna Stewart két kosarával hosszabbításra mentették a finálét. A ráadást rögtön egy triplával nyitotta a Liberty, majd Sabally értékesítette a saját labdaszerzését. A Lynx nem találta a fogást ellenfelén, így McBride hiába dobta be mindkét büntetőjét, a másik oldalon ezt Stewart is megtette, így a Liberty története során először lett a WNBA bajnoka. A minnesotai gárdában Juhász Dorka kilenc percet töltött a pályán, s ez idő alatt egy pontot, illetve asszisztot jegyzett. 

A Lynxből Napheesa Collier 22, míg Kayla McBride 21 pontot vállalt magára, míg a Liberty részéről Jonquel Jones 17 pontot dobott (ő lett a döntő MVP-je is), míg Breanna Stewart egy dupla duplával (13–15–4) emelkedett ki a mezőnyből. 

WNBA
DÖNTŐ, 5. mérkőzés
New York Liberty–Minnesota Lynx 67–65 – hosszabbítás után

Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
21 órája

WNBA: rangadót nyertek Juhász Dorkáék

Kosárlabda
2026.08.02. 21:59

WNBA: Juhász Dorka bevágott négy hármast, a Lynx folytatta győzelmi sorozatát

Amerikai sportok
2026.07.31. 11:18

Ismét győzött Juhász Dorkával a ligaelső Minnesota Lynx

Amerikai sportok
2026.07.29. 08:31

Újra nyert Juhásszal a Minnesota Lynx

Amerikai sportok
2026.07.23. 08:50

Juhász Dorkával a soraiban győzött a ligaelső Minnesota Lynx

Amerikai sportok
2026.07.21. 08:49

Juhász Dorka 12 pontjával nyert a ligaelső Minnesota Lynx

Kosárlabda
2026.07.19. 13:31

Juhász Dorka a következő idényben is a Galatasarayban kosarazik

Kosárlabda
2026.07.13. 18:34