Az általános igazgató és a másodedző is távozott Juhász Dorka csapatától

2024.11.12. 09:43
Változások Juhász Dorka (14) csapatánál (Fotó: Getty Images)
Az általános igazgató és a másodedző is távozott Juhász Dorka csapatától, az észak-amerikai női profi kosárlabdaligában (WNBA) szereplő Minnesota Lynxtől.

 

Clare Duwelius 2014 óta dolgozott a klubnál, 2022-ben lett általános igazgató, a 2023-as drafton ő volt az, aki a magyar válogatott játékost választotta ki a második körben. A 35 éves szakember a januárban induló 3x3-as női liga igazgatója és alelnöke lesz.

Az eddigi másodedző, a játékosként háromszoros olimpiai bajnok Katie Smith korábbi egyetemi csapatánál, az Ohio State Buckeyes-nál folytatja pályafutását - írta az egyesület honlapja.

A Lynx idén a bajnoki döntőig menetelt, s végül a mindent eldöntő ötödik mérkőzésen bukott el a New York Libertyvel szemben.

 

Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
5 órája

WNBA: kikapott, de megnyerte az alapszakaszt Juhász Dorka csapata

Amerikai sportok
2026.09.23. 08:58

WNBA: Juhász Dorka csapata megszakította rossz sorozatát, közel az alapszakasz-elsőség

Amerikai sportok
2026.09.21. 07:55

Közeleg a WNBA-alapszakasz vége, dőlnek a ligarekordok

Amerikai sportok
2026.09.20. 11:52

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56

WNBA: az Atlanta friss világbajnoka megdöntötte a liga triplarekordját

Amerikai sportok
2026.09.18. 09:16

„Büszkék lehetünk” – értékeltük a női kosárlabda-válogatott vb-szereplését

Kosárlabda
2026.09.13. 09:59

Juhász Dorka: Túlszárnyaltuk az elvárásokat

Kosárlabda
2026.09.11. 16:12