NBA: a Kings elküldte kispadjáról a korábban az idény legjobbnak választott edzőjét

2024.12.28. 15:22
Már nem Brown a Kings főnöke (Fotó: Getty Images)
A 2022–23-as idényben még az évad legjobb edzőjének választották, már menesztették Mike Brownt, az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA) szereplő Sacramento Kings vezetőedzőjét.

A csapat 13 győzelem mellett 18-szor kikapott – most éppen sorozatban öt vereségnél jár –, amivel a nyugati főcsoport 12. helyén áll. 

Brown a 2022–23-as idényben kiérdemelte a legjobb edzőnek járó trófeát, miután NBA-rekordot jelentő 16 negatív szezon után ismét rájátszásba juttatta a gárdát. Ideiglenesen eddigi másodedzője, Doug Christie veszi át a Kings irányítását. 

A Sacramento kilencszer kapott ki úgy, hogy a negyedik negyedben még vezetett, és ez a mutató a legrosszabbnak számít a mostani idényben.

 

Legfrissebb hírek

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
36 perce

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
7 órája

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
Tegnap, 10:11

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
Tegnap, 8:57

Kosár: a 15. helyen zárt az U18-as leányválogatott a stockholmi Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 18:27

Kosár: kikaptak és kiestek az U18-as lányok az A-divízióból az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 19:02

Kosár: kikapott a britektől az U16-os fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 14:15

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25