A Cavs jutott be elsőként az NBA rájátszásába, Harden 50 pontjával győzött a Clippers

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.06. 08:20
James Harden volt a csütörtöki játéknap legjobbja (Fotó: Getty Images)
Nyolc összecsapást rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) magyar idő szerint csütörtök hajnalban.

A ligaelső Cleveland Cavaliers szoros, fordulatos meccsen győzte le odahaza a Miami Heatet, s ezzel matematikailag is biztossá tette helyét a rájátszásban – a jelenlegi évadban elsőként. A hazai együttes a 26 pontos Donovan Mitchell vezetésével gyűrte le floridai ellenfelét, míg a másik oldlaon a 34 pontot, 12 lepattanót ás öt asszisztot jegyző Bam Adebayo tette izgalmassá a végjátékot. 

Jó az öreg a háznál – a mondás Los Angeles mindkét NBA-csapatára igaz, hiszen amíg a Lakersnél LeBron James 40 évesen is vezér tud lenni, addig a városi rivális Clippersnél James Harden a rezidens „nagyágyú”. A 35 éves, bozontos szakálláról is ismert játékos nem kevesebb, mint 50 pontot termelt a Detroit Pistons elleni hazai meccsen. Rajta kívül a Clippers balkáni duója is jó teljesítménnyel rukkolt elő, Bogdan Bogdanovics  23 pontot dobott, míg Ivica Zubac (22–11–3) egy dupla duplával hívta fel magára a figyelmet. A másik oldalon Cade Cunningham (37–7–10) és Dennis Schröder (21–6–7) emelkedett ki a mezőnyből, de ez is kevés volt a detroiti sikerhez. 

A kiegyenlített első két negyed után állva hagyta portlandi ellenfelét a címvédő Celtics, s egy adott ponton 25 ponttal is vezetett az utolsó negyedben – ráadásul a franchise első számú sztárjának tartott Jayson Tatum nélkül.  A 27 éves alacsonybedobó hiányában a Payton Pritchard (43–10–5), Derrick White (41–3–2) duó vezette győzelemre a bostoni együttest, míg a Trail Blazersnél a 30 pontot termelő Anfernee Simons emelkedett ki a mezőnyből. 

Az első perceket leszámítva negyedik negyed derekáig vezetett Denverben a Sacramento Kings, amelyben DeMar DeRozan 35 pontot tett be a közösbe, míg Sabonis hiányában a másik litván légiós, Jonas Valanciunas jelentkezett egy dupla duplával (19–13–6). A Nuggets mindeközben végig ott volt az ellenfél sarkában (dacára annak, hogy Nikola Jokics önmagához képest „visszafogott” produkcióval rukkolt elő, s jegyzett 22 pontot, 15 lepattanót és hat gólpasszt), s a Jokics, Westbrook, Murray triumvirátus vezérletével a végjátékban a maga javára tudta fordítani az összecsapást. 

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

Az OKC az ezúttal 41 pontot dobó Shai Gilgeous-Alexander vezérletével győzött Memphisben, míg a Milwaukee Bucks odahaza gyalulta le a Luka Doncic távozása után jobbára bukdácsoló Dallas Maverickst. A Wizard–Jazz „roncsderbit” a washingtoniak nyerték meg, a Minnesota Timberwolves pedig fölényesen nyert a Charlotte Hornets otthonában. 

NBA
ALAPSZAKASZ
Boston Celtics–Portland Trail Blazers 128–118
Charlotte Hornets–Minnesota Timberwolves 110–125
Cleveland Cavaliers–Miami Heat 112–107
Washington Wizards–Utah Jazz 125–122
Milwaukee Bucks–Dallas Mavericks 137–107
Denver Nuggets–Sacramento Kings 116–110
Memphis Grizzlies–Oklahoma City Thunder 103–120
Los Angeles Clippers–Detroit Pistons 123–115

 

Legfrissebb hírek

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
2 órája

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
4 órája

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
Tegnap, 7:18

A tartalékok közül már nem maradt ki: LeBron James ott lesz az All Star-gálán

Amerikai sportok
2026.02.02. 11:32

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
2026.02.02. 08:56

NBA: 40 pontos Embiid-show és Nembhard dupla duplája

Amerikai sportok
2026.02.01. 07:42

NBA: Paul George 25 meccses eltiltást kapott

Amerikai sportok
2026.01.31. 19:48

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31
Ezek is érdekelhetik